Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa América: Venezuela a második meccsét is megnyerve továbbjutott – videóval

Magyar idő szerint szerdáról csütörtökre virradóra rendezték meg a B csoport második fordulójának mérkőzéseit az Egyesült Államokban zajló Copa Américán…

(Photo by Omar Vega/Getty Images)

Az első mérkőzésén váratlan vereséget szenvedő Ecuador a második fordulóban javított és 3-1-re legyőzte Jamaicát.

Az ecuadori válogatott rögtön a kezdés után nyomás alá helyezte az ellenfél kapuját és már az első percekben több helyzetet alakított ki. A vezetést meglehetősen szerencsés körülmények közt szerezték meg a 13. percben, amikor Hincapié balról a szögletzászló közeléből beadni készült a labdát, azonban Kasey Palmer úgy blokkolt, hogy a lábáról felpattanó játékszer éppen a kapuba hullott. Az egyenlítőiek a vezetés megszerzése után is lendületben maradtak és az első félidő ráadásában egy kezezés miatt tizenegyeshez jutottak, melyet az ifjú tehetség, Kendry Páez egy jól helyezett lapos lövéssel váltott gólra. Az első játékrész így 2-0-s eredménnyel ért véget.

A szünetben Jamaica kettőt cserélt és a második félidőnek nagyobb elánnal vágott neki, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen kevesebb mint tíz perc elteltével Michail Antonio kotort be közelről egy lecsorgó labdát a szépítő találatért. Innentől kezdve a Reggae Boyz már közvetlenül az egyenlítésért hajthatott, ennek megfelelően jobbára ők szorgalmazták a támadások vezetését, azonban érdemi lehetőséghez kevésszer jutottak. Ezzel szemben Ecuador a veszélyes ellentámadásai révén többször veszélyeztetett, és akár eldönthette volna a három pont sorsát. A rendes játékidő lejárta után egy labdaszerzést követően a csereként beállt Alan Minda a saját térfeléről megindulva volt eredményes, Ecuador ezzel 3-1-es győzelmet aratott és megszerezte első pontjait a tornán, Jamaica pedig már biztosan nem juthat tovább.

Ecuador – Jamaica 3-1 (2-0)
Helyszín: Allegiant Stadium, Paradise; Vezette: Cristián Garay (chilei)
Gólszerzők: K. Palmer (13. – öngól), Páez (45+4. – büntetőből), Minda (90+1.), ill. Antonio (54.)
Sárga lapok:ill. Lowe (39.), Hector (49.), Latibeaudiere (80.), K. Anderson (90+4.)
Kiállítva:ill.

Ecuador: A. Domínguez – A. Preciado, F. Torres, Pacho, Hincapié – Franco, M. Caicedo – Yeboah (Minda 64.), K. Páez (Gruezo 88.), Sarmiento (Corozo 90+5.) – K. Rodríguez (J. Caicedo 88.). Szövetségi kapitány: Félix Sánchez.

Jamaica: Waite – Bernard (Hector 46.), Latibeaudiere (K. Anderson 83.), Pinnock – Lembikisa (Cephas 88.), De Cordova-Ried, Lowe (D. Gray 46.), K. Palmer, Leigh – Nicholson (Dixon 83.), Antonio. Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrimsson.

 

A csoport másik mérkőzésén Venezuela egy tizenegyesgóllal 1-0-ra legyőzte a hajrában büntetőt hibázó Mexikót, ezzel bebiztosította továbbjutását a csoportból.

A találkozó elején mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a legközelebb S. Giménez járt a gólszerzéshez, azonban ziccerben rosszul találta el a labdát, így R. Romo kapus könnyedén hárított. Az első félóra végén Venezuela is vezetést szerezhetett volna, azonban egy ellentámadás végén S. Rondón csak a kapufát találta el. Az első játékrész így a nagy igyekezet ellenére gól nélküli döntetlennel zárult.

A szünet utáni folytatásra mindkét csapat frissített és továbbra is jó iramban zajlott a mérkőzés, miközben Venezuela vált egyre kezdeményezőbbé. Öt perc elteltével J. González nagyot védett Soteldo erős közeli lövésénél, így Mexikó tartotta a döntetlent. Kisvártatva Soteldo indult meg a bal oldalon, középre adását követően pedig S. Rondón lapos lövése centikkel kerülte el a kapufát. Nem sokkal később Aramburu tört be a tizenhatoson belülre, ahol J. Quinones borította fel, az így megítélt tizenegyesből Salomón Rondón juttatta vezetéshez a Vinotintót. A hátrányba kerülést követően Mexikó rákapcsolt és több támadást vezetett. A lehetőségek azonban rendre kimaradtak, az utolsó tíz percen belül Pineda még büntetőt is hibázott, miután nem túl jól helyezett kísérletét R. Romo védte. A hajrábeli mexikói nyomás ellenére az egyenlítés nem jött össze, így Venezuela a második győzelmével kiharcolta a továbbjutást, a mexikóiak pedig az utolsó körben ki-ki meccset játszhatnak Ecuadorral a negyeddöntőért, amelyen ráadásul nyerniük kellene.

Venezuela – Mexikó 1-0 (0-0)
Helyszín: SoFi Stadium, Inglewood; Vezette: Raphael Claus (brazil)
Gólszerző: Rondón (57. – büntetőből), ill.
Sárga lapok: Ferraresi (35.), M. Navarro (64.), ill. S. Giménez (39.), Vega (64.)
Kiállítva:ill.

Venezuela: R. Romo – Aramburu, Y. Osorio, Ferraresi, M. Navarro – Savarino (Casseres 46.), Y. Herrera (Makoun 89.), J. Martínez, Soteldo (W. Angel 82.) – Bello (Machis 71.), Rondón (Cádiz 82.). Szövetségi kapitány: Fernando Batista.

Mexikó: J. González – J. Sánchez, Montes (I. Reyes 46.), Vásquez, Arteaga – C. Rodríguez (A. Vega 61.), L. Romo, L. Chávez – Antuna (Huerta Valera 73.), S. Giménez (G. Martínez 61.), J. Quinones (Pineda 78.) Szövetségi kapitány: Jaime Lozano.

 

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore

A következő játéknapon a C csoport második fordulójában a házigazda Egyesült Államok válogatottja Panamával mérkőzik meg, míg Uruguay következő ellenfele Bolívia lesz.

A következő játéknap programja

Június 28., péntek, 00:00 Panama – Egyesült Államok Mercedes-Benz Stadium, Atlanta
Június 28., péntek, 03:00 Uruguay – Bolívia MetLife Stadium, East Rutherford

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!