Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa América: Panama ismét legyőzte az Egyesült Államokat – videóval

Magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra rendezték meg a C csoport második fordulójának mérkőzéseit az Egyesült Államokban zajló Copa Américán…

(Photo by Perry McIntyre/USSF/Getty Images for USSF)

A csütörtöki játéknap első találkozóján Panama mozgalmas körülmények között aratott 2-1-es győzelmet az Egyesült Államok felett Atlantában.

Az amerikai válogatott már a 18. percben emberhátrányba került, miután a játékvezető először csak sárga lapott adott T. Weah-nak, azonban a videofelvételek megtekintése után azonnali piros lappal kiállította az ellenfelét megütő játékost. Ennek ellenére néhány perccel később az USA tíz emberrel is megszerezte a vezetést, Folarin Balogun a tizenhatos vonaláról lőtt a kapufa segítségével védhetetlen találatot Mosquera hálójába. Újabb négy perccel később Panama máris válaszolni tudott, Carrasquilla átadásából a DAC korábbi játékosa, Cesar Blackman egy megpattanó lapos lövéssel vette be az amerikai kaput. A panamaiak létszámfölényben többet támadtak, azonban csak kihagyott helyzetekig jutottak az első félidő hátralévő részében, így 45 perc után 1-1-es döntetlenre álltak a csapatok.

A második félidőre kapust cseréltek az amerikaiak, a megsérülő M. Turnert E. Horvath váltotta a ketrec előtt. Nem változott a játék képe, az emberelőnyben játszó Panama többet támadott, igyekezett bevinni a győztes gólt, azonban továbbra is csak kihagyott helyzetekig és meg nem adott tizenegyesekig jutott. Az utolsó tíz percen belül megtört a jég, két cserejátékos összjátéka során Ayarza bejátszásából José Fajardo lőtt a hálóba, ezzel Panama megszerezte a vezetést. A rendes játékidő hajrájában Carrasquilla is a kiállítás sorsára jutott, miután felrúgta Pulisicit. A csapatok így a legvégén újra egyenlő létszámban játszottak, de az amerikaiak már képtelenek voltak egyenlíteni, így a tavalyi Arany-kupa elődöntőjéhez hasonlóan ismét kikaptak Panamától, és nehéz helyzetbe kerültek a továbbjutást illetően.

Panama – Egyesült Államok 2-1 (1-1)
Helyszín: Mercedes-Benz Stadium, Atlanta; Vezette: Iván Barton (salvadori)
Gólszerzők: Blackman (26.), Fajardo (83.), ill. Balogun (22.)
Sárga lapok: E. Guerrero (45.), Farina (90+2.), Gondola (90+3.), ill. A. Robinson (33.), C. Richards (89.)
Kiállítva: Carrasquilla (88.), ill. T. Weah (18.)

Panama: Mosquera – Blackman (Gondola 60.), Farina, J. Córdoba, R. Miller, E. Davis – Murillo, Carrasquilla, C. Martínez (Ayarza 76.), Barcenas – E. Guerrero. Szövetségi kapitány: Thomas Christiansen.

Egyesült Államok: M. Turner (E. Horvath 46.) – Scally, C. Richards, T. Ream (Sargent 86.), A. Robinson – G. Reyna (Carter-Vickers 46.), T. Adams (J. Cardoso 46.), McKennie – T. Weah, Balogun (Pepi 72.), Pulisic. Szövetségi kapitány: Gregg Berhalter.

 

A csoport másik mérkőzésén Uruguay érvényesítette a papírformát és 5-0-ra verte Bolíviát a második fordulóban.

A favorit Celeste már a meccs legelejétől kezdve ráerőltette akaratát a szerényebb képességű ellenfélre, és az első tíz percen belül megszerezte a vezetést, miután egy kapu elé ívelt szabarúgás után kialakult helyzetből Facundo Pellistri volt közelről eredményes. Uruguay a vezetés megszerzése után tovább nyomott, Viscarra egy darabig remek védéseket mutatott be, azonban a 21. percben Darwin Núnez volt eredményes egy kiugrás végén. Az uruguayiak ezt követően sem álltak meg, ám a további lehetőségek kimaradtak az első félidő, így 2-0 volt az állás féltávnál.

A térfélcsere után is lendületben maradt Bielsa csapata, és futószalagon alakította ki a lehetőséget, Viscarra azonban továbbra is nagyszerű hárításokkal óvta meg kapuját a góltól. Bár a harmadik gólt sokáig nem sikerült bevinni, az utolsó negyedórán Uruguay újra eredményes volt és végül a hajrában meg tudta törni a becsülettel védekező ellenfelet. A 77. minutumban De La Cruz kiugratásából Maximiliano Araujo vitte be a harmadik találatot. Néhány perccel később Federico Valverde egy lendületes támadás végén talált be a Pellistrivel való összjátékot követően. 4-0 után Bielsa rövid időn belül kihasználta mind az öt cseréjét, majd a találkozó legvégén a frissen becserélt Rodrigo Bentancur fejelte be közelről de Arrascaeta szabadrúgását. Uruguay így a végére kiütéses győzelmet aratott és gyakorlatilag továbbjutott a csoportjából, legfeljebb akkor kerülhetne bajba, ha az utolsó meccsét több góllal elveszíti az Egyesült Államok ellen, és körbeverés alakul ki a három csapat között.

Uruguay – Bolívia 5-0 (2-0)
Helyszín: MetLife Stadium, East Rutherford; Vezette: Juan Gabriel Benítez (paraguayi)
Gólszerzők: Pellistri (8.), D. Núnez (21.), M. Araújo (77.), Valverde (81.), Bentancur (89.), ill.
Sárga lapok:ill. Y. Rocha (65.)
Kiállítva:ill.

Uruguay: Rochet – Nández, R. Araújo, M. Olivera, M. Vina (Olaza 82.) – Valverde (Bentancur 86.), Ugarte, De La Cruz (de Arrascaeta 89.) – Pellistri (C. Olivera 86.), D. Núnez (L. Suárez 83.), M. Araújo. Szövetségi kapitány: Marcelo Bielsa.

Bolívia: Viscarra – Y. Rocha (D. Medina 74.), H. Cuellar, Haquin, J. Sagredo, R. Fernández – Villamil, Cespedes – R. Vaca (J. Cuellar 74.), Algaranaz (Terrazas 82.), Miguelito (L. Chávez Cruz 68.). Szövetségi kapitány: Antonio Carlos Zago.

 

A csoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore
Szombat hajnalban utolsóként a D csoportban is lejátsszák a második forduló mérkőzéseit, Kolumbia Costa Ricával találkozik, Brazília ellenfele pedig Paraguay lesz.

A következő játéknap programja

Június 29., szombat, 00:00 Kolumbia – Costa Rica State Farm Stadium, Glendale
Június 29., szombat, 03:00 Paraguay – Brazília Allegiant Stadium, Las Vegas

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!