Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Euro 2024: Svájc a nyolcaddöntőben búcsúztatta a címvédő Olaszországot! – videóval

Teljesen megérdemelten jutott tovább a negyeddöntőbe a Murat Yakin vezette Svájc a Luciano Spalletti által irányított Olaszországgal szemben, a címvédő olaszok végig nagyon gyengén futballoztak a remekül teljesítő svájciakkal szemben…

(Photo by Marco Steinbrenner/DeFodi Images via Getty Images)

A mérkőzés első nagy lehetősége Svájc előtt adódott, a 24. percben Aebischer kiugratását követően Embolo került óriási ziccerbe, ám a támadó nem tudta gólra váltani, mivel Donnarumma hatalmas bravúrral hárította a közeli lövését. A 32. percben Rodriguez szánta el magát egy távoli próbálkozásra, mely végül elsuhant a kapu felett. A 37. percben gólban is megmutatkozott a komoly svájci fölény, azaz Murat Yakin legénysége megszerezte a vezetést. Vargas átadására Freuler érkezett a tizenhatoson belül, maga elé tette a labdát, majd a megpattant lövése a hálóban kötött ki (1-0). Az első félidőben közel járt újabb gólhoz Svájc, Rieder végzett el szabadrúgást, amit kapura küldött, Donnarumma elképesztő bravúrral védte a kapura tartó lövést. 

A fordulás után mindössze 28 másodperc kellett Svájc számára, hogy növelni tudja előnyét. Aebischer passzolt Vargashoz, aki ezt követően védhetelenül tekert Donnarumma kapujába (2-0). Az 51. percben Schär közreműködésével közel járt a szépítéshez Olaszország, Fagioli ívelését követően a rutinos hátvéd minden bizonnyal Sommernek szerette volna hazafejelni a labdát, a rutinos védő helyette kishijján hatalmas öngólt vétett, melytől a bal oldali kapufa mentette meg végül. A 83. percben Xhaka átadása után Zuber szánta el magát lövésre, amely végül keresztben elgurult Donnarumma kapuja előtt. A mérkőzésen már nem esett több gól, Svájc teljesen megérdemelten jutott tovább a címvédő Olaszországgal szemben a negyeddöntőbe. 

Svájc – Olaszország 2-0 (1-0)
Helyszín:
Olympiastadion (Berlin); Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)
Gólszerzők: Freuler (37.), Vargas (47.) ill. – 
Sárga lap: ill.
Barella (35.), El Shaarawy (45.), Mancini (57.)
Kiállítva: – ill. –

Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodriguez – Aebischer (Steffen 90+2.), Freuler, Xhaka, Rieder (Stergiou 72.) – Vargas (Zuber 71.), Embolo (Duah 77.), Ndoye (Sierro 77.). Szövetségi kapitány: Murat Yakin

Olaszország: Donnarumma – Di Lorenzo, Mancini, Bastoni, Darmian (Cambiaso 75.) – Cristante (Pellegrini 75.), Fagioli (Frattesi 86.), Barella (Retegui 64.) – Chiesa, Scamacca, El Shaarawy (Zaccagni 46.). Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti

Videós összefoglaló: