Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa América: harmadik meccsét is megnyerte a tartalékos argentin válogatott – videóval

Vasárnap hajnalban játszották le az A csoport utolsó fordulójának mérkőzéseit az Egyesült Államokban zajló Copa Américán…

(Photo by Pablo Morano/BSR Agency/Getty Images)

A címvédő Argentína biztos továbbjutóként tartalékosabb összeállításban is 2-0-s győzelmet aratott Peru ellen, így százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább a csoportból.

Az argentin válogatott kispadjára eltiltás miatt nem ülhetett le Lionel Scaloni szövetségi kapitány, így távollétében az asszisztensei irányítottak, miközben több olyan játékos is lehetőséget kapott, akik az előző meccseken nem sokat játszottak, Lionel Messi sérülés miatt pihent. Az Albiceleste a meccs elejétől kezdményezőbben játszott és egymás után vezette a támadásokat. A csapatkapitányi karszalagot viselő Di María vezetésével a “gauchók” folyamatosan akcióztak, de kevés igazi gólhelyzetet alakítottak ki. Az első játékrész derekánál Paredes szabadrúgásánál Gallese védett bravúrral, majd nem sokkal később egy lendületes akicó végén La. Martínez közeli lövésénél ismét a perui kapus hárított. A jelentős argentin föléyn ellenére az első játékrész nem hozott találatot, gól nélküli döntetlennel mehettek szünetre a csapatok.

A folytatásban két percet sem kellett arra várni, hogy megtörjön a jég, s Di María kiugratásából Lautaro Martínez Gallese felett a hálóba pöckölve szerezte meg a vezetést Argentína javára. Nem sokkal később újabb gólt szerezhettek volna, azonban Tagliafico szöglet utáni közeli találatát a játékvezető nem adta meg, mivel az akció során Lo Celso az ötösön belül akadályozta a kapust. Bár az argentinok továbbra is lendületesebben játszottak, Peru előtt is adódtak lehetőségek. A második játékrész derekánál M. López erős átlövésénél E. Martíneznek kellett igencsak kapaszkodnia, hogy megóvja kapuját a góltól. Nem sokkal később egy tökéletesen végig játszott kontra végén E. Fernández beadását kézzel blokkolta a perui védő, azonban a megítélt büntetőt Paredes a kapufára lőtte. Az utolsó öt percen belül minden kérdés eldőlt, ugyanis egy labdaszerzést követően Lautaro Martínez önmaga és csapata második gólját is megszerezte. A rendes játékidő végén a csereként beállt Zanelatto fejese a kapufán csattant, így a búcsúzó Perunak a szépítés sem jött össze. Az argentin válogatott háromból három győzelemmel jutott tovább.

Argentína – Peru 2-0 (0-0)
Helyszín: Hard Rock Stadium, Miami Gardens; Vezette: César Arturo Ramos (mexikói)
Gólszerzők: La. Martínez (47., 86.), ill.
Sárga lapok: Paredes (68.), ill. P. Guerrero (28.), Cartagena (36.), E. Flores (53.), Zambrano (88.), S. Pena (90+4.)
Kiállítva:ill.

Argentína: E. Martínez – Montiel, Otamendi, Pezzella (Martínez Quarta 83.), Tagliafico – E. Palacios, Paredes (G. Rodríguez 77.), Lo Celso (E. Fernández 66.) – Garnacho (N. González 66.), La. Martínez, Di María (V. Carboni 77.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni.

Peru: Gallese – Sonne, Corzo, Zambrano, Callens, M. López (Cueva 78.) – S. Pena, Cartagena (J. Castillo 46.), E. Flores (J. Rivera 56.) – P. Guerrero (Lapadula 56.), B. Reyna (Zanellato 63.). Szövetségi kapitány: Jorge Fossati.

 

A csoport másik mérkőzésén Kanada és Chile küzdelmes összecsapáson játszott egymással gól nélküli döntetlent, így a juharlevelesek jutottak tovább a csoport második helyénn.

Az első félidőben nagy részt mezőnyjáték zajlott, mindkét csapat előtt csak elvétve adódtak lehetőségek a gólszerzésre. A 27. percben Chile tíz emberre fogyatkozott, miután Suazo egy elkésett belépő után megkapta a második sárga lapját. Kanada emberelőnyben magabiztosan futballozott, és több lehetősége is adódott a gólszerzésre, azonban G. Arias kapus nagyszerű védésekkel óvta meg kapuját a góltól.

A szünet utáni folytatásban a chileieknek lett egyre sürgősebb, azonban a La Roja hiába próbálkozott becsülettel tíz emberrel, a kanadaiak rendre lassították a játékot és biztosan tartották a számukra kedvező döntetlent. Miközben Chile erőlködött a továbbjutást érő gólért, Kanada az ellentámadásai révén rendre veszélyesebb helyzeteket alakított ki, és csak G. Arias bravúrjain múlott, hogy nem szereztek gólt valamelyik kontrájukból. Végül egyik oldalt sem tört meg a jég, így a kolumbiai játékvezető gól nélküli döntetlennél fújta le a találkozót. Ezzel az eredménnyel Kanada jutott tovább, Chile pedig kapott gól nélkül búcsúzott a további küzdelmektől.

Kanada – Chile 0-0 (0-0)
Helyszín: Inter&Co Stadium, Orlando; Vezette: Wilmar Roldán (kolumbiai)
Gólszerzők:ill.
Sárga lapok: Bombito (7.), A. Davies (42.), Johnston (57.), Millar (66.), ill. Suazo (12., 27.)
Kiállítva:ill. Suazo (27.)

Kanada: Crepeau – Johnston, Bombito, D. Cornelius, A. Davies – J. Osorio, Eustaquio – Laryea (Buchanan 76.), J. David (K. Miller 90+4.), Shaffelburg (Millar 65.) – Larin (Oluwaseyi 76.). Szövetségi kapitány: Jesse Marsch.

Chile: G. Arias – Isla, Maripán, Lichnovsky, Suazo – M. Núnez (Pulgar 46.), Echeverria (C. Pérez 82.) – D. Osorio (Galdames 30.), A. Sánchez, Davilá (Brereton 77.) – E. Vargas (Bolados 46.). Szövetségi kapitány: Ricardo Gareca.

 

A csoport végeredménye

Standings provided by Sofascore

A folytatásban hétfőre virradóra a B csoportban is lejátsszák az utolsó forduló meccseit. A biztos továbbjutó Venezuela a búcsúzó Jamaica ellen zárja a csoportkört, míg Mexikó és Ecuador ki-ki mérkőzést vívhat egymással a nyolc közé jutásért.

A következő játéknap programja

Július 1., hétfő, 02:00 Mexikó – Ecuador State Farm Stadium, Glendale
Július 1., hétfő, 02:00 Jamaica – Venezuela Q2 Stadium, Austin

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!