Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: újabb értékes győzelmet aratott Messiék nélkül az Inter Miami – videóval

A keleti konferenciát vezető Inter Miami az MLS szombati játéknapján a Nashville SC együtteséhez látogatott…

(Photo by Johnnie Izquierdo/Getty Images)

A Copa América miatt Lionel Messi és Luis Suárez játékát nélkülöző Inter Miami továbbra is remekül teljesít az MLS-ben, hiszen a legutóbbi játéknapon 2-1-es győzelmet aratott idegenben a Nashville SC ellen. Az első játékrész első felében a hazaiak támadtak többet, azonban nem tudták kihasználni a helyzeteiket. Az első félóra végén a vendégek is vezetést szerezettek volna, Campana lekészítéséből azonban Gressel szétlőtte a felső lécet. A félidő vége előtt megélénkültek az események, és miután mindkét csapat előtt maradtak ki lehetőségek, a 40. percben viszont Gressel szögletét Ian Fray fejelte védhetetlenül a léc alá. Néhány perccel később egy újabb szöglet után röviden szabadítottak fel a hazaiak, Jordi Alba pedig a tizenhatos előterében elegánsan megszelidítette a játékszert, majd a hálóba bombázott. Az első játékrész végén a floridai gárda 2-0-ra vezetett. A Nashville a második félidőben elkeseredett rohamokat vezetett a felzárkózás érdekében, de nem sok valódi gólhelyzetet tudott kialakítani. A 73. percben aztán tizenegyeshez jutottak, melyből Hany Mukhtar zárkóztatta közelebb a hazai csapatot. A hazaiak egy csapásra visszajöttek a meccsbe és komoly erőket mozgósítottak az egyenlítésért, azonban Callender kapus nagyszerű védéseket bemutatva tartotta meg csapata egygólos vezetését.

Az Inter Miami továbbra is kétpontos előnnyel vezeti a keleti konferenciát a nála egyel kevesebb mérkőzést játszó Cincinnati előtt.

Nashville SC – Inter Miami 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Mukhtar (73. – büntetőből), ill. Fray (40.), Jordi Alba (44.)

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore

Standings provided by Sofascore