Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Euro 2024: Hollandia sikerrel vette az akadályt és ott van a legjobb nyolc között

A 2024-es Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Románia Hollandiával csapott össze kedd este Münchenben, az Allianz Arénában. Az volt a találkozó legnagyobb kérdése, hogy a csoportkörben kissé harmatos teljesítményt nyújtó holland válogatott képes lehet-e egy magabiztos győzelemre az előzetesen gyengébbnek gondolt románokkal szemben. 

Photo by ANP via Getty Images

A mérkőzés eleje nem éppen úgy alakult, ahogy azt a hollandok eltervezték. A sárga mezes románok akarata érvényesült, akik agresszív letámadással bénították meg a holland építkezést és többször is képesek voltak veszélyes szituációkat kialakítani Verbruggen kapuja előtt. Egyértelműen gyorsabb, rámenősebb, harciasabb volt a román csapat – Hollandia elég nehezen találta a ritmust. A 20. percben aztán Gakpo révén a balszélen vezethetett akciót a holland csapat, a Liverpool támadója pedig pont annyi helyet kapott az ellenfél védőitől, hogy kapura tudta bikázni a labdát. A lövés a rövidre tartott a kapufa mellé – volt benne erő bőven, de ez ezen a szinten mindenképp egy védhető próbálkozás volt. Nita azonban lemaradt a labdáról és így nem tudott hárítani. Gakpo villanásával pedig Hollandia előnybe került.

A következő bő 20 percben minden a feje tetejére fordult. Hollandia hirtelen átvette az irányítást és több komoly helyzetet is ki tudtak alakítani. Könnyedén eldönthették volna a győzelem sorsát ebben a periódusban, de végül nem tették. A lehetőségek kimaradtak, a sárga mezesek valahogy megúszták a rohamokat. Sőt, Romániának is akadt még egy-két helyzete. Az 1-0-ás állás nem tűnt életbiztosításnak a félidőben holland szempontból: mindenképpen kellett tőlük még egy gól, hogy valamelyest megnyugodhassanak.

A folytatásban főleg Hollandia irányított. Ők birtokolták többet a labdát és hamarosan jöttek a helyzetek is. Akadt pár ziccerük, az 58. percben például van Dijk a kapufát találta el egy szöglet utáni fejesből. A 64. percben aztán Gakpo még egy lesgólt is szerzett – ez is érzékeltette,  hogy egyre közelebb járnak a második találat megszerzéséhez. A gól azonban csak nem jött, így pedig benne volt a levegőben, hogy a sárga mezesek bármikor elszaladhatnak egy kontrával, vagy mondjuk betalálhatnak egy szöglet után. Kellett egy második gól ahhoz, hogy eldőljön a meccs. Egy darabig úgy nézett ki, hogy 1-0 lehet a vége, de a 83. percben végül csak megérkezett az újabb találat. A hős ezúttal is Gakpo lett, aki az alapvonal mellett tudott elszaladni a védők szorításában (úgy, hogy pont nem ment ki a labda és pont nem ért oda hozzá senki). Átjutott a védőkön és el tudta pöckölni a játékszert a kapus előtt is – a bent érkező Malennek, aki így könnyedén a kapuba guríthatott.

A találkozó akkor már eldőlt, a végeredmény azonban csak a hosszabbítás harmadik percében alakult ki: egy román szöglet után a sötét mezesek indítottak ellentámadást, a kontrát pedig Malen góllal tudta lezárni. 3-0 lett a vége, Hollandia ezzel így összességében egy megérdemelt győzelmet aratott és várhatja a Törökország, vagy Ausztria ellen játszandó negyeddöntőt.

Románia – Hollandia 0-3 (0-1)
Helyszín: Allianz Arena (München) Vezette: Zwayer (GER)
Gólszerző:
Gakpo (20.), Malen (83., 90+3.)
Sárga lap: M. Marin, Stanciu, ill. Dumfries, Malen
Kiállítás: – ill. –

Románia: Nita – Mogos (Racovitan), Burca, Dragusin, Ratiu – Marius Marin (Cicaldau) – Hagi (Alibec), Razvan Marin, Stanciu (Olaru), Man – Dragus (Mihaila). Szövetségi Kapitány: Iordanescu.

Hollandia: Verbruggen – Ake (van de Ven), van Dijk, de Vrij, Dumfries – Reijnders, Simons, Schouten (Veerman) – Gakpo (Weghorst), Depay (Blind), Bergwijn (Malen). Szövetségi kapitány: R. Koeman.

Hollandia az Ausztria – Törökország mérkőzés győztesével játszik majd a következő fordulóban.