Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: új szerződést kapott Erik ten Hag! – hivatalos

Azok után, hogy összeállt a Manchester United új szervezeti sturktúrája, a “vörös ördögök” első lépésként meghosszabbították Erik ten Hag menedzser szerződését.

 

A manchesterieket 2022 júliusa óta irányító 54 esztendős holland szakember új kontraktusa az eredetivel ellentétben egy évvel tovább, 2026 június 30-áig szól, természetesen kedvezőbb feltételekkel.

“Az elmúlt két idényben szerzett két trófeájával Erik (ten Hag) igazolta, hogy továbbra is sikeres menedzser. Azok után, hogy átértékeltül az elmúlt, valóban nehéz idényt, egyértelmű következtetésre jutottuk azt illetően, hogy Erik a megfelelő ember a számunkra, megfelelő támogatással képes lesz javítani a színvonalon és az eredményeken. Izgatottan várjuk a folytatást, azt hogy közösen dolgozhassunk a Manchester United további sikereiért.” – kommentálta a bejelentést az MU új, Newcastle United-től elcsábított sportigazgatója, Dan Asworth.

Az új vezetőségtől a bejelentéssel egyértelmű bizalmat is kapó Erik ten Hag eddig 114 tétmérkőzésen irányította a Manchester United együttesét, amellyel a 2022/23-es szezonban Ligakupát, a mögöttünk hagyott idényben FA-kupát nyert. A holland Ajax korábbi sikeredzőjének manchesteri mutatója: 68 győzelem mellett 15 döntetlen és 31 vereség.

 

(Borítókép: Photo by Mike Hewitt/Getty Images)