Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa América: az argentin válogatott tizenegyesekkel jutott az elődöntőbe – videóval

Péntek hajnalban a címvédő argentin válogatott Ecuador elleni negyeddöntőjével kezdődőtt meg az egyenes kieséses szakasz az Egyesült Államokban zajló Copa Américán…

(Photo by Buda Mendes/Getty Images)

A Copa América első negyeddöntőjében Argentína 1-1-es döntetlen után tizenegyesrúgásokkal győzte le Ecuadort Houstonban, ezzel elsőként a címvédő jutott be a torna legjobb négy csapata közé.

A mérkőzés elején az argentinok igyekeztek ráerőltetni akartukat az ellenfélre, de képtelenek voltak helyzetbe kerülni. Ezzel szemben Ecuador több veszélyes ellentámadást vezetett, M. Caicedo kiugrásánál az utolsó pillanatban sikerült szerelni, majd az első negyedóra végén Sarmiento közeli lövésével szemben E. Martínez védett bravúrral. Kezdetben Ecuador veszélyesebben futballozott, az argentinok első komolyabb helyzetére csaknem félórát kellett várni, amikor E. Fernández a kapu mellé fejelt. Nem sokkal később ugyancsak E. Fernández lövését nagy helyzetben blokkolták, az ezt követően elvégzett szöglet után pedig A. Mac Allister tovább csúsztatott labdáját Lisandro Martínez fejelte be, A. Domínguez kapus már csak a gólvonal mögött érte utol a játékszert. A vezetés megszerzése megnyugtatta az argentin válogatottat, akik további akciókat vezettek az első félidő hajrájában, de E. Fernández kapu elé lőtt labdája után nem alakult ki gólveszély. Az első félidő 1-0-s argentin vezetéssel végződött.

A térfélcsere után eleinte mindkét csapat előtt csak kisebb gólszerzési lehetőségek adódtak. Negyedóra elteltével a játékvezető büntetőt ítélt Ecuador javára, miután egy blokkolás közben De Paul kezét érintette a játékszert. A tizenegyest azonban a veterán E. Valencia a kapufára helyezte, így kimaradt az egyenlítési lehetőség. A hátrányban lévő csapat újabb erőfeszítéseket tett az egyenlítés érdekében, azonban próbálkozásaik nem jártak sikerrel. Húsz perccel a vége előtt a csereként beálló J. Álvarez közeli lövésénél A. Domínguez kapus védett nagyot. Ecuador többet próbálkozott, az argentinok pedig az ellentámadásokra rendezkedtek be. A rendes játékidő lejárta után Kevin Rodríguez fejesével Ecuador kiegyenlített, miután védhetetlenül csúsztatotta a hosszú sarokba J. Yeboah bejátszását. Mivel a 90 perc döntetlenre végződött, a szabályok értelmében azonnal tizenegyesrúgások következtek (a tornán csak a döntőben lenne hosszabbítás döntetlen esetén).

A tizenegyespárbaj során Messi rögtön az első lövést a felső lécre nyeste, azonban Mena kísérleténél E. Martínez hárított. A második párban J. Álvarez magabiztosan helyezett a hálóba, az argentin kapus pedig újabb bravúros védést mutatott be Minda lövésével szemben. A. Mac Allister tökéletes tizenegyesét követően már 2-0 volt az állás, de az ecuadoriak is megszerezték az első góljukat a párbajban J. Yeboah révén. A negyedik körben a vb-döntő mindent eldöntő tizenegyesét értékesítő Montiel váltotta gólra a kísérletét, majd E. Martínez hiába volt rajta a lövésen, J. Caicedeo is betalált. A rutinos Otamendi azonban befejezte a párharcot, miután esélyt sem adott A. Domíngueznek a hárításra, így argentinok ha nyögvenyelősen is, de továbbjutottak a negyeddöntőből.

A “gauchók” ellenfele a Venezuela-Kanada párharc győztese lesz a döntőbe jutásért.

Argentína – Ecuador 1-1 (1-0) – tizenegyesekkel: 4-2
Helyszín: NRG Stadium, Houston; Vezette: Andrés Matonte (uruguayi)
Gólszerzők: Li. Martínez (35.), ill. K. Rodríguez (90+2.)
Sárga lapok: N. González (77.), Tagliafico (81.), ill. E. Valencia (30.), M. Caicedo (75.),
Kiállítva:ill.

Argentína: E. Martínez – Molina (Montiel 90+5.), C. Romero, Li. Martínez (Otamendi 78.), Tagliafico – N. González, De Paul, E. Fernández (Lo Celso 78.), A. Mac Allister – Messi, La. Martínez (J. Álvarez 65.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni.

Ecuador: A. Domínguez – A. Preciado, F. Torres, Pacho, Hincapié – Gruezo (J. Yeboah 80.) – Páez (Minda 76.), A. Franco (J. Caicedo 87.), M. Caicedo, Sarmiento (K. Rodríguez 76.) – E. Valencia (A. Mena 80.). Szövetségi kapitány: Félix Sánchez.

 

A Copa América negyeddöntőinek eddigi eredményei és további programja

Argentína – Ecuador 1-1 – tizenegyesekkel: 4-2
Július 6., szombat, 03:00 Venezuela – Kanada AT&T Stadium, Arlington
Július 7., vasárnap, 00:00 Kolumbia – Panama State Farm Stadium, Glendale
Július 7., vasárnap, 03:00 Uruguay – Brazília Allegiant Stadium, Las Vegas

A Copa América aktuális ágrajza

Cup tree provided by Sofascore

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!