Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Euro 2024: Merino 119. percben fejelt góljával véget ért a kontinenstorna a házigazda németek számára! – videóval

Németország és Spanyolország rangadójával vette kezdetét a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntős szakasza.

(Photo by Alex Caparros – UEFA/UEFA via Getty Images)

A spanyolok kezdték aktívabban a mérkőzést, akik már az első percben tesztelték Neuert Pedri révén. Luis de la Fuentének aztán villámgyorsan cserélnie is kellett, Pedri ugyanis megsérült Kroos belépője után, így a Barca középpályásának igen korán befejeződött a mérkőzés. A németek a játékrész közepére tudtak jobban kiszabadulni a spanyolok nyomása alól, és a 21. percben kialakult az első nagy helyzetük is. Ekkor Kimmich beadását Havertz tudta 7 méterről kapura fejelni, de a középre tartó próbálkozását hárította Simón. A folytatásban inkább a távoli lövések, és az egész mérkőzésre jellemző durvább belépők domináltak, egy nagyobb helyzet a 39. percben alakult ki a spanyolok előtt, Olmo távoli lövése végül azonban Neuer zsákmányává vált, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek.

A második játékrészt is aktívabban kezdték a spanyolok, a 47. percben ugyanis Yamal passza után Morata fordult le a védőjéről, de 6 méterről végül nem tudta bevenni Neuer kapuját. Az 51. minutumban aztán megszerezte a vezetést de la Fuente csapata! Yamal jobbról visszatette a második hullámban érkező Olmo elé a labdát, aki 14 méterről a jobb alsóba passzolt, 1-0! A gólt követően a németek magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és többször is megpróbálták beszorítani ellenfelüket, de nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani. Az első nagy lehetőség a 71. percben alakult ki, amikor Havertz lőhetett 8 méterről kapura, de Carvajal az utolsó pillanatban bele tudott vetődni a lövésbe. A 77. minutumban aztán Wirtz centerezése után Füllkrug tudott estében lőni 7 méterről, de a labda a jobb kapufát találta telibe! A 82. percben ismét egy ígéretes német helyzet alakult ki, miután Havertz le tudott csapni egy rossz spanyol passzra, a német támadó azonban hiába próbálta meg átemelni a kinn álló Simón felett a labdát, végül a kapu fölé emelt. A németek nyomása végül a 89. percen góllá érett! Mittelstädt beadását a hosszún Kimmich tudta középre fejelni, Wirtz pedig 7 méterről a jobb kapufa segítségével a hálóba vágta a labdát, 1-1! Ezzel végül a házigazda hosszabbításra tudta menteni a mérkőzést!

A kétszer 15 perces ráadás első fele mindkét oldalon egy-egy komoly lehetőséget lehetett feljegyezni: először a 103. percben Oyarzabal 20 méterről elengedett lövése kerülte el centikkel a jobb alsót, majd a 105. perc végén Müller passza után Wirtz tekert centikkel a bal alsó mellé, Simón hiába vetődött erre a lövésre, hárítani nem tudott volna. A 114. percben aztán egy nagy védésre volt szükség Simóntól, aki a bevetődő Füllkrug fejesét védte bravúrral. Már-már mindenki készült a büntetőkre, amikor a 119. minutumban Olmo beadása tökéletesen érkezett Merino fejére, aki védhetetlenül a jobb felsőbe fejelt, 2-1! Végül a németek előtt a 123. percben adódott egy hatalmas lehetőség az egyenlítésre, Müller beadását viszont nagyon kevéssel a jobb kapufa mellé fejelte Füllkrug, így a spanyolok jutottak be a legjobb négy közé!

Spanyolország – Németország 1-1 (0-0) h.u.: 2-1
Helyszín:
MHP Arena Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:
Olmo (51.), Merino (119.) ill. Wirtz (89.)
Sárga lapok: Le Normand (29.), Torres (74.), Simón (82.), Carvajal (100.), Rodri (110.), Morata (120. – pályán kívül), Ruiz (120. – pályán kívül) ill. Rüdiger (13.), Raum (28.), Andrich (56.), Kroos (67.), Mittelstädt (73.), Schlotterbeck (89. – pályán kívül) Wirtz (94.), Undav (114. – pályán kívül)
Kiállítás: Carvajal (120+6.) ill.-

Spanyolország: Simón – Cucurella, Laporte, Le Normand (Nacho 46.), Carvajal – Ruiz (Joselu 102.), Rodri – Williams (Merino 80.), Pedri (Olmo 8.), Yamal (Torres 63.) – Morata (Oyarzabal 80.) Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente

Németország: Neuer – Raum (Mittelstädt 57.), Tah (Müller 80.), Rüdiger, Kimmich – Kroos, Can (Andrich 46.) – Musiala, Gündogan (Füllkrug 57.), Sané (Wirtz 46.) – Havertz (Anton 91.)  Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann

A mérkőzés összefoglalója:

A negyeddöntők eredményei és további programja:

Péntek:
Spanyolország – Németország 1-1 h.u. 2-1
21:00 Portugália – Franciaország (Tv: M4 Sport)

Szombat:
18:00 Anglia – Svájc (Tv: M4 Sport)
21:00 Hollandia – Törökország (Tv: M4 Sport)