Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Grzelak: “Az Újpest egy alvó óriás, amelynek ideje felébrednie!”

A jelentős átalakuláson keresztül menő Újpest új vezetőedzője bizakodó a következő szezon előtt…

(Photo by David Lidstrom/Getty Images)

Az Újpest újonnan kinevezett vezetőedzője, Bartosz Grzelak a molcsapat.hu részére adott bővebb interjúban beszélt a csapat kilátásairól:

“Tudom magamról, hogy képes vagyok új energiákat hozni, de azzal is tisztában vagyok, hogy egyedül semmire nem megyek. Szükségem van egy elhivatott és hozzáértő stábra, valamint természetesen olyan játékosokra, akik vevők a gondolataimra, hajlandóak dolgozni és ki tudok velük építeni egy olyan bizalmi kapcsolatot, ami nagyon megkönnyíti a közös munkát. Az első találkozáskor elmondtam a játékosoknak, mindig és mindenben számíthatnak rám. Ha éjszaka leáll az autójuk az M1-esen, csak hívniuk kell, és már megyek is értük! De tudniuk kell, hogy cserébe ugyanezt az elhivatottságot követelem meg, mert ennek muszáj kétirányú dolognak lennie. Bíznunk kell egymásban, hinnünk kell a másikban, és akkor elérjük a céljainkat.”

Úgy tekintek az Újpestre, mint egy alvó óriásra, akinek legfőbb ideje felébrednie! A legrégebbi magyar sportegyesület futballszakosztályát vezetni óriási felelősség, de egyben nagy megtiszteltetés is. Bevallom, nagyon szimpatikus számomra az elképzelés, hogy a csapat legalább felét magyar játékosok alkossák, aki figyelte az itteni munkásságomat, láthatta, hogy Fehérváron is cél volt egy erős magyar mag kialakítása” – jegyezte meg a klubról.

“De nemcsak az számít, ki honnan jött, hanem az is, hogy mit képvisel. Nemrég költöztünk Budapestre a családommal, és az a meglátásom, hogy egy munkásnegyed csapatának képviselnie kell az itt lakókat. A helyi szurkolók pedig azt várják tőlünk, hogy munkás csapat legyünk: dolgozzunk keményen, megalkuvás nélkül! És én pontosan ezt ígérem nekik: 4-0-nál és 0-4-nél is ugyanazzal az intenzitással fogunk menni előre” – mondta elszántan Grzelak.

A 45 éves svéd-lengyel edző az ezt megelőző másfél évben a Fehérvárt irányította, melyet az első szezonjában nagy nehézségek közepette benntartotta az élvonalban, az előző szezon végén pedig negyedik lett a csapattal.