Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszavonul Belgium válogatottsági csúcstartója! – Hivatalos

Hivatalos közösségi felületein jelentette be visszavonulását a belga labdarúgó-válogatottól a nemzeti csapat válogatottsági rekordere, Jan Vertonghen.

(Photo by Alex Gottschalk/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images)

Jan Vertonghen még 2007-ben, 20 évesen debütálhatott a belga válogatottban, amellyel karrierje folyamán a 2014-es, 2018-as és a 2022-es világbajnokságra is kijutott, illetve a 2016-os, 2021-es, és a most zajló 2024-es Európa-bajnokságon is szerepelt Belgium színeiben. Vertonghen legnagyobb sikere a nemzeti csapattal a 2018-as világbajnokságon elért harmadik hely. A 37 éves futballista összesen 157-szer képviselhette hazáját a futballpályán, amivel Belgium történetében ő a válogatottsági rekorder.

A válogatottól ugyan visszavonult, de klubszinten még folytatja a pályafutását az Ajaxnál, Tottenhamnél és a Benficánál is megforduló rutinos játékos. Vertonghen szerződése a nemrég véget érő idényben járt le az Anderlechtnél, ahol szeretnék őt maradásra bírni, de a belga még nem döntött a jövőjéről.