A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Váratlan bejelentést tett az ecuadori labdarúgó-szövetség, miután Ecuador tizenegyesekkel kiesett a Copa América negyeddöntőjében…
(Photo by Omar Vega/Getty Images)
Az ecuadori labdarúgó-szövetség tájékoztatása értelmében a Copa América-kiesést követően felek úgy döntöttek, hogy Félix Sánchez nem folytatja munkáját a nemzeti csapat élén.
A 48 esztendős katalán szakember bő egy évvel ezelőtt vette át az ecuadori válogatott irányítását. Sánchez 19 mérkőzésen vezette Ecuadort, amely ebből tíz mérkőzést nyert meg öt vereség és négy döntetlen mellett. Az egyenlítői gárda kvalifikációt érő helyen áll a dél-amerikai vb-selejtezőkön, a Copa Américán pedig továbbjutottak a csoportjukból és csak tizenegyesrúgásokkal vesztették el a címvédő argentinok elleni elődöntőt.
Sánchez nem rendelkezik játékosmúlttal, 1996-tól a Barcelona akadémiáján dolgozott. Sánchez egy évtizeden át korosztályos csapatokat irányított a Barcánál, majd 2006-tól egészen 2022 évéig Katarban vállalt feladatokat. Eleinte ott is az utánpótlásban dolgozott egy akadémián, majd különöböző korosztályos válogatottak trénere volt. Menet közben 2014-ben az U19-es csapattal megnyerte, 2018-ban pedig az U23-asokkal a harmadik helyen végzett a korosztályos Ázsia-kupán. 2017-ben vette át a katari felnőtt válogatott irányítását, mellyel Ázsia-bajnok lett 2019-ben és felkészíthette a csapatot az ország történetének első vb-szereplésére.
A döntés okairól nem adott részletes tájékoztatást a szövetség, de minden bizonnyal nem Sánchez eredményeivel voltak elégedetlenek, hanem más megfontolás állhatott a váratlan bejelentés mögött.
📍Comunicado oficial
La FEF informa que el dia de hoy se ha acordado la terminación del vínculo contractual con el Director Técnico Félix Sánchez Bas.
Agradecemos a Félix y su cuerpo técnico por su trabajo y profesionalismo, y le deseamos éxito en sus futuros proyectos.…
— FEF 🇪🇨 (@FEFecuador) July 5, 2024
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…