Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
Az MLSZ Versenybizottsága nyilvánosságra hozta a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) új idénye első két fordulójának menetrendjét…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette a NB I első két fordulójának pontos menetrendjét.
Az OTP Bank Liga 2024-2025-ös idényének első fordulóiban a mérkőzések kezdési időpontjait a nemzetközi kupákban részt vevő magyar csapatok programja is befolyásolta. Az idény július 27-én, pénteken kezdődik a Zalaegerszeg és az MTK Budapest mérkőzésével. Ezen a napon még egy mérkőzést rendeznek a két újonc között, a Nyíregyháza Spartacus az ETO FC Győrt fogadja.
Az 1. fordulóba kisorsolt Debrecen-Ferencvárost mérkőzést a Versenybizottság – a házigazda debreceniek kezdeményezésére, a két klub közös kérelmének helyt adva – december 4-ére tűzte ki a zöld-fehérek nemzetközi kupakötelezettségei miatt.
Július 26., péntek:
18:00: Zalaegerszegi TE – MTK Budapest
20:15: Nyíregyháza Spartacus – ETO FC Győr
Július 28., vasárnap:
18:50: Újpest FC – Puskás Akadémia
18:50: Diósgyőri VTK – Paksi FC
18:50: Kecskeméti TE – Fehérvár FC
December 4., szerda:
19:00: Debreceni VSC – Ferencvárosi TC
Augusztus 2., péntek
18:50: ETO FC Győr – Debreceni VSC
Augusztus 3., szombat
16:00: Fehérvár FC – Diósgyőri VTK
19:45: Ferencvárosi TC – Kecskeméti TE
19:45: MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus
Augusztus 4., vasárnap
18:50: Puskás Akadémia – Zalaegerszegi TE
18:50: Paksi FC – Újpest FC
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…