Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az idei Európa-bajnokságról lemaradó walesi válogatott élére közismert egykori játékost neveztek ki…
(Photo by Michael Steele/Getty Images)
A walesi labdarúgó-szövetség a következő négy évre Craig Bellamy-t nevezte ki a válogatott szövetségi kapitányának.
A 44 éves egykori csatár csaknem 300 mérkőzést játszott az angol Premier League-ben – többek között a Newcastle United, a Liverpool és a Manchester City sorait erősítette –, a walesi válogatottban 78 meccsen 19 gólt szerzett, 2007 és 2010 között a nemzeti együttes csapatkapitány volt.
Bellamy vezetőedzőként még nem dolgozott, egykori klubársa, Vincent Kompany stábtagja volt az Anderlechtnél és a Burnely-nél.
“Hihetetlenül nagy megtiszteltetés, hogy lehetőséget kaptam a válogatottunk irányítására, még sosem voltam ilyen büszke a karrierem során” – fogalmazott Bellamy.
A walesi szövetségi kapitányi posztot 2020 novemberétől Rob Page töltötte be, akivel a válogatott kijutott a 2022-es világbajnokságra, azonban az idei Eb-ről a sikertelen pótselejtező miatt lemaradt, az idei sikertelen felkészülési meccsek után pedig megváltak tőle.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…