Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a nyáron kölcsönben ismét klubot válthat a magyar válogatott labdarúgója…
(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)
Egybehangzó törökországi sajtóbeszámolók szerint a Hoffenheim színeiben mellőzött magyar válogatott védő, Szalai Attila a következő egy évre kölcsönben a Trabzonspor gárdájához kerülhet.
A 26 éves hátvéd egy évvel ezelőtt igazolt a Hoffenheimhez a török Fenerbahcétól, azonban ősszel mindössze négy mérkőzésen lépett pályára. A több játéklehetőség reményében januárban kölcsön adták őt a szezon második felére a Freiburghoz, azonban az új csapatánál sem jutott több lehetőséghez, mindössze három mérkőzésen mindössze 101 percet töltött a pályán a Bundesligában, rögtön az első meccsén egy kapitális hibát vétett, és onnantól már nem számoltak vele, játékjoga visszakerült a Hoffenheimhez, amelynél szintén bizonytalannak tűnik a sorsa.
Sorozatos mellőzése ellenére Szalai helye a magyar válogatottban megkérdőjelezhetetlen, Marco Rossi szövetségi kapitány számít rá és a nemzeti együttessel az idei Európa-bajnokságon is részt vehetett.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…