Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Olasz sajtóértesülések szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio csapatának csatára, Ciro Immobile Törökországban folytathatja.
(Photo by Danilo Di Giovanni/Getty Images)
Az olasz Football Italia információi szerint a Besiktas tárgyalásokat folytat arról, hogy leigazolná a Lazio támadóját, Ciro Immobilét.
A tárgyalások középpontjában a Besiktas által fizetendő átigazolási díj áll, amely jelenleg 3 millió euró körül mozog. Emellett a 34 éves játékos szerződésének hossza is fontos tényező, hiszen még el kell dönteni, hogy két- vagy három évet ajánlanak neki. Immobile, akinek még két év van hátra a jelenlegi szerződéséből, körülbelül 1 millió euróval keresne többet évente, ha létrejön az üzlet.
Az olasz válogatott csatár 2016-ban csatlakozott a Lazióhoz, és 2021-ben lett csapatkapitány. Korábban a Juventus, a Borussia Dortmund és a Sevilla játékosa volt. Immobile 340 Lazio-mérkőzésen szerzett 207 góljával minden idők legeredményesebb góllövője lett a Lazióban, és kétszer megnyerte az Olasz Szuperkupát is.
Immobile teljesítménye a 2023/24-es szezonban kissé visszaesett, 43 mérkőzésen mindössze 11 gólt szerzett, és ebből csak hetet a Serie A-ban.
A Besiktas, amely júniusban Giovanni van Bronckhorstot nevezte ki új edzőjének, már leigazolta az Atlético Madridtól a Gabriel Paulistát, a Benficától a portugál csatárt Rafát és a Bragától a líbiai válogatott középpályást, Al-Musratit.
A Lazio sportigazgatója Angelo a mai nap beszélt Immobile esetleges távozásáról:
“Immobile nem véletlenül kérte, hogy távozzon, hallottam, hogy szeretné, hogy eladjuk őt. Nem mutatjuk meg senkinek, merre van az ajtót, akik távoztak, azok saját akaratukból tették: ha ez a felmerülne, a döntés a játékoson múlna.”
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…