Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a magyar bajnoki címvédő Ferencváros közel áll a holland Go Ahead Eagles játékosának szerződtetéséhez…
(Photo by Broer van den Boom/BSR Agency/Getty Images)
Holland sajtóinformációk szerint a Go Ahead Eagles belga középpályása, Philippe Rommens közel áll ahhoz, hogy a Ferencváros csapatához szerződjön.
A 26 éves középpályás hazájában a Lierse csapatában nevelkedett, majd kilencéves korától a PSV Eindhoven akadémiáján pallérozódott. Rommens a felnőttek közt a Jong PSV színeiben debütált, melyet négy éven át erősített, majd mostani állomáshelye előtt még a TOP Oss labdarúgója volt.
A belga légiós 2021 óta minden sorozatot figyelembe véve 94 mérkőzésen 11 gólt és 14 gólpasszt jegyzett a GAE színeiben. Rommens az Eredivisie elmúlt idényében 20 mérkőzésen négy-négy találat és előkészítés került a neve mellé.
A zöld-fehérek átigazolási híreivel foglalkozó ulloi129.hu portál ugyancsak megerősítette a fenti híreszteléseket.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…