37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Változást jelentett be az UEFA a gólkirályi címet illetően, ugyanis a jelenleg zajló Európa-bajnokságon nem a korábban megszokott szabályok szerint fogják kiosztani ezt az elismerést.
(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)
Az UEFA bejelentette, hogy a korábbi tornákhoz képest eltérő módon, ezúttal a gólpasszok és a lejátszott játékpercek sem fognak szerepet játszani a gólkirályi címben. A döntő előtt jelenleg hat játékos áll három szerzett góllal: Dani Olmo (Spanyolország), Cody Gakpo (Hollandia), Georges Mikautadze (Georgia), Harry Kane (Anglia), Jamal Musiala (Németország) és Ivan Schranz (Szlovákia). Ebből a hatosból a régi szabályok szerint Dani Olmo állna a legjobban, akinek a 3 gólja mellé 3 gólpassza is van, de az UEFA változtatása alapján ez már nem jelent semmit a mostani cím kapcsán. Érdekesség, hogy három évvel ezelőtt Cristiano Ronaldo és Patrick Schick is 5-5 góllal zárt, de a gólkirályi címet végül a portugál nyerte meg, mert volt egy asszisztja is a tornán.
A beszámolók szerint amennyiben a vasárnapi fináléban sem Olmo, sem Kane nem talál be, illetve senki más nem szerez háromnál több gólt, akkor a hatos holtverseny értelmében hat játékos fog díjat kapni. A 2012-es Európa-bajnokság óta egyébként a három lőtt gól a legkevesebb a gólkirályi címért folytatott harcban, de 12 évvel ezelőtt végül Fernando Torres jött ki győztesen, mert ő szerezte a legkevesebb játékperc alatt a három gólját.
UEFA have said that they will share the Euro 2024 Golden Boot between six players if England vs. Spain fails to produce a clear winner of the trophy — three years after Cristiano Ronaldo won the award at Euro 2020 despite being level on five goals with Czechia’s Patrik Schick. pic.twitter.com/rFbEwQCL6z
— ESPN FC (@ESPNFC) July 12, 2024
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…