Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a Lazio és az Arsenal együttesei rövidesen hivatalosan is bejelentik Nuno Tavares klubváltását.
(Photo by Kristian Skeie – UEFA/UEFA via Getty Images)
A transzfer létrejöttének valószínűségét nagyban erősíti, hogy Fabrizio Romano elhíresült ‘here we go’ felkiáltásával már kész tényeket is közölt Tavares olaszországi szerződéséről.
Romano szerint a 24 esztendős balhátvéd 2029 nyaráig öt éves szerződést köt a római klubbal, amely 9 millió eurót fizet az Arsenalnak cserébe a játékjogáért.
Amolyan ‘olasz módi’ szerint a nemrég edzőt is váltó Lazio egy évre, vásárlási opcióval kölcsönbe szerzi meg Nuno Tavarest, akinek a klubváltása, amint átesik az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, hivatalossá is válik.
Az Arsenalhoz 2021 nyarán a Benfica együttesétől érkező portugál játékos londoni távozása mondhatni várható is volt, hiszen mindössze 28 találkozón játszott az “ágyúsoknál”, akik legutóbb a Nottingham Forest együttesének, előtte az Olympique Marseille-nek is kikölcsönözték.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…