Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A magyar válogatott támadója súlyos sérülést szenvedett a Skócia elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen…
(Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)
A Ferencváros magyar válogatott támadója, Varga Barnabás a héten csatlakozott a zöld-fehérek ausztriai edzőtáborához, ahol egyelőre futóedzéseket kezdett el végezni:
“Természetesen nagyszerű érzés, hogy csatlakozhattam az együtteshez. Sajnos erre a sérülésem miatt csak később kerülhetett sor. Mindig jó látni a csapatot, főleg ennyi idő után. Örültünk egymásnak, hiszen rég találkoztunk. A lényeg, hogy már itt vagyok, és tudok én is készülni.”
“Rendes munkát nyilván még nem végezhetek. Örülök, hogy elkezdhettem a futóedzéseket. Két és fél hete zajlik a rehabilitációm, amely szerencsére jó ütemben halad. A futásra jól reagált az arcom. Nem éreztem különösebb fájdalmat, jó úton haladok. Néhány hét még biztosan kell hozzá, hogy visszatérhessek a pályára. Meglátjuk, hogyan reagál az arcom a többi munkára” – tette hozzá Varga a pénteki tréninget követően.
A 29 éves támadó valószínűleg később léphet pályára az új szezonban, és hónapokig arcvédő maszkban kell majd futballoznia.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…