A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Új csapathoz szerződött az Udinesét elhagyó rutinos argentin középpályás…
(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)
Az AEK Athén hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy kétéves szerződést kötött a szabadon igazolható Roberto Pereyrával.
A 33 esztendős labdarúgó annak idején hazájában a River Plate-ben nevelkedett, majd az Udinese először 2011-ben vitte Európába. Pereyra 2014 és 2016 között a Juventust szolgálta, majd négy éven át az udineiek tulajdonosa másik csapatánál, az angol Watfordnál játszott, 2020-ban tért vissza ismét hozzájuk.
Pereyra a két megszakítás alatt összességében 227 alkalommal lépett pályára a csapat színeiben, ezalatt 27 gólt és 37 gólpasszt regisztrált. Az elmúlt idényben 27 bajnokin négy-négy góllal és gólpasszal segítette csapata boldogulását, amely végül nagy nehezen bennmaradt az első osztályban.
Pereyra 2014 és 2019 között 19 alkalommal lépett pályára az argentin válogatottban, a nemzeti színekben két gólt szerzett barátságos meccseken.
Az argentin légiós edzője honfitársa, Matías Almeyda lesz az athéni csapatnál, hamarosan pedig Erik Lamela személyében újabb argentin csatlakozhat hozzájuk.
Tucu’s coming 🟡⚫️#aekfc #aekfcseason2024_2025 #summertransfers #Pereyra_37 pic.twitter.com/WyiJnyFwGH
— AEK F.C. (@AEK_FC_OFFICIAL) July 10, 2024
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…