A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Argentína hosszabbításban 1-0-ra legyőzte Kolumbiát a Copa América döntőjében, ezzel megvédte dél-amerikai kontinensbajnoki címét…
(Photo by Carmen Mandato/Getty Images)
Az argentin válogatottban a Copa América döntőjében játszotta az utolsó mérkőzését Ángel Di María, aki a találkozó után meghatottan nyilatkozott:
“Minden így volt megírva. Tegnap említettem a srácoknak, hogy azt álmodtam, hogy Copa-győztesként vonultam vissza, megkértem őket, hogy segítsenek valóra váltani. Örökké hálás leszek ennek a generációnak, hogy elérhettem velük, amit mindig is kerestem.”
A 36 esztendős szélső az évek során a válogatott finálék specialistája lett, hiszen a 2008-as olimpiai döntőben, a 2021-es Copa América-fináléban és a 2022-es vb-döntőben egyaránt eredményes tudott lenni.
A Benfica rutinos játékosa 2008 óta 145 alkalommal lépett pályára az Albiceleste mezében, ezalatt 31 alkalommal volt eredményes.
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…