Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Az ausztriai edzőtáborában a Ferencváros hétfő délután nívós ellenfél ellen játszotta le utolsó felkészülési mérkőzését…
(Photo by West Ham United FC/West Ham United FC via Getty Images)
A Ferencváros 2-2-es döntetlent ért el a West Ham United ellen az ausztriai edzőtábor keretein belül Kitzbühelben rendezett felkészülési mérkőzésen.
A zöld-fehérek nagyszerűen kezdték a mérkőzést, ugyanis a 25. percben Ramírez indítását követően Owusu Kwabena tört kapura, s gyönyörű mozdulattal lőtte a labdát a hálóba. Ezt követően bár a “kalapácsosoknak” több lehetősége adódott, valamennyi kimaradt, és Makreckis kiugratásából Alekszandar Pesics kétgólosra növelte a Fradi előnyét.
Nem sokkal a fordulás után a csereként beálló Danny Ings szabadrúgásból vette be Varga Ádám kapuját, így a WHU egyetlen gólra felzárkózott. Az angol csapat próbálkozott az egyenlítésért, azonban a hajrában a Ferencvárosnak is lett volna esélye bebiztosítani a győzelmet, a csereként beállt Gruber Zsombor a kapufát találta el, majd az utolsó pillanatokban Nayef Aguerd betalált és megmentette a döntetlent a londoni csapat számára.
Ferencváros – West Ham United 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Owusu (25.), Pesics (41.), ill. Ings (48.), Aguerd (90.)
Ferencváros: Varga Á. – Makreckis, Cissé, Raul Gustavo, Ramírez (Civic, 58.) – Abu Fani (58., Rommens), Maiga (Tóth A., 77.), Kehinde (Gruber, 83.) – Traoré (Kady, 77.), Pesics (Bassey, 77.), Owusu (Ben Romdhane, 58.). Vezetőedző: Pascal Jansen.
West Ham United: Fabianski – Kodua, Kilman, Mavropanos, Cresswell – Potts, Orford, Ward-Prowse – Kudus, Cornet, Guilherme. A II. félidőben: Foderingham – Zouma, Ings, Aguerd, Irving, Emerson, Earthy, Casey, Kelly, Kodua, Potts (Earthy, 68.). Menedzser: Julen Lopetegui
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!