Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Angol sajtóértesülések szerint a Manchester United lehet a befutó a francia védőtehetség, Leny Yoro leigazolásának versenyében, míg a Real Madrid hoppon maradhat az elkövetkezendő napok folyamán…
(Photo by Franco Arland/Getty Images)
Az angol sajtó legfrissebb értesülései szerint a Manchester United egy hatalmas licittel szállt versenybe a francia védő, Leny Yoro megszerezésének érdekében, a Lille pedig nem tudta visszautasítani a játékosért tett 62 milliós eurós ajánlatot.
Az idei szezonban berobbanó francia belső védő a nemzete egyik legnagyobb tehetségeként van számontartva Franciaországban, így a Manchester United a lejáró szerződése ellenére is ilyen hatalmas licittel szeretné magához édesgetni a játékost, hogy bebiztosítsa a jövőjét a csapat védőposztjain is.
A Real Madrid nem kíván licitháborúba csatlakozni, a játékost vagy nyomott áron, vagy jövőre ingyen szerezné meg a madridi klub.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…