Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Belgiumból érkezett szlovák irányító a szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 együtteséhez…
(Photo by Jeroen Meuwsen/BSR Agency/Getty Images)
Az FC DAC 1904 hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a 2024-2025-ös szezonra kölcsönvette Ján Bernát játékjogát a belga élvonalbeli Westerlótól.
A 23 éves támadó középpályás Zsolnán nevelkedett és mutatkozott be a szlovák élvonalban, majd 2021-ben először kölcsönben, később végleg a belga csapathoz került. Bernát az első szezonjában kilenc góllal segítette csapatát a feljutáshoz, sérülés miatt azonban a belga első osztályban nem kapott sok lehetőséget. Emiatt is fogadta el tavaly szeptemberben a Nagyszombat kölcsönvételi ajánlatát, ahol újabb 17 bajnoki rajt és 1+1-es mérleg került a neve mellé.
“Oldottam a jövőmet, mert Belgiumban nem volt ideális a helyzetem. Megkeresett a DAC, amiért nagyon hálás, ugyanakkor boldog is vagyok, mert ez egy nagy ambíciókkal és szurkolói bázissal rendelkező klub. Azt várom, hogy közönségvonzó, a DAC számára tipikus futballt játszunk majd és hogy ezzel szórakoztatni fogjuk a szurkolóinkat. Bizonyos idő után ismét százszázalékosan egészséges vagyok, szeretném visszanyerni az eredeti formámat, hogy jó teljesítménnyel, gólokkal és gólpasszokkal segítsek a csapatnak elérni a legmagasabb célokat Európában és idehaza is. Nagyon várom már, hogy pályára léphessek a DAC csodálatos szurkolói előtt” – nyilatkozta röviddel a szerződése aláírását követően a támadó középpályás, aki a 7-es számú mez tulajdonosa lesz Dunaszerdahelyen.
“Ján komoly tapasztalattal rendelkezik a szlovák élvonalat illetően, hiszen több, mint 100 mérkőzésen lépett pályára és a nemzetközi színtéren is megmutathatta magát. Továbbá a Westerlo csapatában szerepelt, ahol komoly szerepet játszott a klub a belga legfelső osztályba való feljutásában. Egyéves kölcsönjátékban egyeztünk meg, amely átigazolási opciót is tartalmaz és bízunk benne, hogy a szurkolóink előtt is képes lesz megmutatni a tudását” – tette hozzá a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…