Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Lecce csapatától Marin Pongracicot.
(Photo by Daniela Porcelli/Eurasia Sport Images/Getty Images)
Horvát válogatott védővel pótolta a Nottingham Foresthez távozó Nikola Milenkovicot a Fiorentina együttese. A “Violák” ugyanis a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatták, hogy leigazolták Marin Pongracicot a Leccétől. A Fior a transzfer megvalósulása érdekében 15 millió eurót fizetett a Leccének, ami különböző kikötések teljesülése esetén további 1 millió euróval nőhet. Pongracic az elmúlt két szezont töltötte a Leccénél, ahol meghatározó játékos tudott lenni, igaz első idényében egy súlyos bokasérülés miatt a szezon jelentős részét ki kellett hagynia. Az Európa-bajnokságon is pályára lépő védővel kapcsolatban sokáig úgy tűnt, hogy Franciaországban a Rennes csapatánál fogja folytatni a pályafutását, ám a Fiorentina végül kedvezőbb ajánlatot tudott tenni a középhátvédért.
A Lecce mindenesetre nagy üzletet csinált, hiszen tavaly nyáron 1,6 millió euróért szerződtették a 26 éves játékost a Wolfsburgtól. Pongracic a Lecce színeiben minden sorozatot figyelembe véve 47 találkozón lépett pályára. A friss szerzemény új csapatánál 2029 nyaráig szóló szerződést írt alá.
Marin è Viola. ⚜️#Pongracic #Fiorentina pic.twitter.com/Fdeubmdptb
— ACF Fiorentina (@acffiorentina) July 19, 2024
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…