Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: korábbi klubja visszahívná a Bayern távozó csatárát! – sajtóhír

Német lapértesülések szerint az 1. FSV Mainz együttese tárgyalásokat kezdett a Bayern München együttesétől szerződése lejártával távozó Eric Maxim Choupo-Motinggal.

(Photo by Fredrik von Erichsen/picture alliance via Getty Images)

 

Mint ismert, a már 35 esztendős kameruni csatár 2020 októbere óta tartozott a Bayern keretéhez, ahol lényegében kiegészítő játékosnak számított, így várható volt, hogy nem marasztalják majd a bajorok.

A jelenleg klub nélküli Choupo-Moting általános vélekedés, hogy folytatná tovább pályafutását, mi több, könnyen lehet, hogy visszatér korábbi sikerei helyszínére, Mainzba.

A 73-szoros kameruni válogatott csatár korábban, 2011 nyarától számítva három idényt töltött Mainzban, ahol, 81 tétmérkőzésen 22 gólt illetve 8 gólpasszt jegyzett.

Choupo-Moting karrierjében a Mainznak igen fontos szerepe van, hiszen itt tette le igazán névjegyét a top-futballt tekintve, miután a St. Puali, Hamburg, valamint a Nürnberg együtteseinek érintésével Mainzba szerződött.

A hírek szerint a német klub már felvette a kapcsolatot a csatár ügynökével, így akár fel is gyorsulhatnak az események az elkövetkezendő napokban.