Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Nemzetközi sajtóértesülések szerint két magyar labdarúgó iránt is érdeklődik egy görög élvonalbeli együttes…
(Photo by Alex Caparros – UEFA/UEFA via Getty Images)
A Nemzeti Sport görögországi lapértesülésekre hivatkozva számolt be róla, hogy a görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisz együttese a szabadúszó Ádám Martin mellett a Nyeftcsi Baku magyar válogatott védőjét, Tamás Márkot is szerződtetné.
A korábbi NB I-es gólkirály két évvel ezelőtt szerződött a dél-koreai Ulszan HD csapatához, mellyel a közelmúltban bontott szerződést. Amíg Ádám az első szezonjában rendszeres játéklehetőséget kapott, addig a 2023-2024-es kiírásban csak jóval kevesebbet jutott szóhoz, így elváltak útjaik egymástól. A 29 éves támadó a 2022-es bajnoki kiírásban még kilenc, a tavalyiban öt gólt szerzett.
A magyar csatár a K-League aktuálisan zajló idényében tíz meccsen háromszor volt eredményes, emellett az AFC Bajnokok Ligájában is betalált öt alkalommal tíz pályára lépés alatt.
Eközben az egyszeres válogatott Tamást még élő szerződést köti az azerbi gárdához, ám a csapatnál fennálló bizonytalan helyzet miatt nem lenne meglepetés a klubváltása. A 30 esztendős hátvéd a 2023-2024-es idényben 24 bajnokin és összesen 31 tétmérkőzésen lépett pályára a Nyeftcsi színeiben.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…