Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-sorsolás: andorrai vagy dán ellenféllel találkozhat a 3. selejtezőkörben a Ferencváros

Hétfőn kora délután a svájci Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája selejtező harmadik köreinek a párosításait, így a Ferencváros is megkapta következő lehetséges ellenfelét, ha továbbjut.

(Photo by Kristian Skeie – UEFA/UEFA via Getty Images)

A SORSOLÁS MENETE:

Bajnoki ág: itt egyszerűbb dolgunk volt ugyanis 12 csapat jut tovább a 2. selejtezőkör 12 párharcából, a fele kiemelt lesz, a másik fele pedig nem kiemelt. Az UEFA a sorsolás előtt a 2. fordulós párharcokat két részre osztotta, mindkét csoportban három párharc számít kiemeltnek és három nem kiemeltnek, valamint a csapatok csak a saját csoportjukból kaphatnak ellenfelet a harmadik körbe.

Nem bajnoki ág: a 2. selejtezőkörben négy csapattal két párharcot rendeznek, ezért két csapat nem kiemeltként jut be a harmadik körbe. Hozzájuk csatlakozik be további hat együttes, így nyolc csapattal négy párharcot rendeznek majd. A négy kiemelt csapatot már a sorsolás előtt tudni lehetett.

BAJNOKI ÁG
UE Santa Coloma (andorrai)/Midtjylland (dán, kiemelt) – FERENCVÁROS (magyar, kiemelt)/The New Saints (walesi)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/Qarabag (azeri, kiemelt) – Ludogorec (bolgár, kiemelt)/Dinamo Minszk (fehérorosz)
Celje (szlovén)/Slovan Bratislava (szlovák, kiemelt) – APOEL (ciprusi, kiemelt)/Petrocub (moldovai)
Shamrock Rovers (ír)/Sparta Praha (cseh, kiemelt) – FCSB (román)/Maccabi Tel-Aviv (izraeli, kiemelt)
Malmö (svéd, kiemelt)/Klaksvík (feröeri) – PAOK (görög, kiemelt)/Borac Banja Luka (bosnyák)
Panevezys (litván, kiemelt)/Jagiellonia Bialystok (lengyel) – Bodö/Glimt (norvég, kiemelt)/RFS (lett)

NEM BAJNOKI ÁG
Slavia Praha (cseh) – Union SG (belga)
Lille (francia) – Lugano (svájci)/Fenerbahce (török, kiemelt)
Dinamo Kijev (ukrán, kiemelt)/Partizan (szerb) – Rangers (skót)
Red Bull Salzburg (osztrák) – Twente (holland)

A Fradinak az UE Santa Coloma (andorrai)–Midtjylland (dán) párharc győztesével kell majd megvívnia a playoffkörért, azonban ehhez túl kell jutnia a magyar bajnoknak a walesi TNS csapatán. Ha az FTC nem jutna tovább, úgy az Európa-ligában a következő három párharc továbbjutója közül kaphat ellenfelet: APOEL (ciprusi, kiemelt)–Petrocub (moldovai), Ludogorec (bolgár, kiemelt)–Dinamo Minszk (fehérorosz), Panevezys (litván, kiemelt)–Jagiellonia Bialystok (lengyel).

A BL-selejtező 3. fordulójának első mérkőzéseit augusztus 6-án és 7-én rendezik meg, míg a visszavágókat augusztus 13-án.