Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: amerikai balhátvéd érkezett! – hivatalos

A Chelsea együttese bejelentette, hogy megszerezte az Atlanta United tehetségének, Caleb Wiley-nak a játékjogát.

(Photo by Andrea Vilchez/ISI/Getty Image)

 

A 19 esztendős balhátvéd az Atlanta akadémiájáról 2022 januárjában került fel az első csapathoz, amelyben fiatal kora ellenére már 85 találkozón pályára is lépett, ebből 77-szer az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS).

A Chelsea közleménye szerint a már az amerikai felnőtt válogatottban is bemutatkozó (2 alkalommal – a szerk.) Wiley-val hat éves szerződést kötöttek, az átigazolás pontos összegét a londoniak nem hozták nyilvánosságra – A Transfermarkt adatbankja szerint a Chelsea a fiatal játékos piaci értékének dupláját,  10 millió eurót fizetett az Atlantának.

Az angolok közleményéből kiderül, hogy Wiley majd csak a nyár végén csatlakozik új csapatához, hiszen az amerikai válogatottal ott lesz a napokon belül kezdődő párizsi olimpián.