Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Hatalmas balszerencsével indul a Manchester United felkészülési szezonja, hiszen a csapat friss igazolása, Leny Yoro máris lesérült az Arsenal elleni összecsapáson…
(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)
Kaliforniában kezdte meg az előszezont a Manchester United, ahol az Arsenal volt a Vörös Ördögök ellenfele az amerikai turné keretein belül, azonban a csapat a lehető legrosszabb nyitást produkálta, hiszen a friss nyári sztárigazolás, Leny Yoro már a mérkőzés 33. percében lesérült. A francia védőt a csapattársai segítették le a pályáról, az orvosok pedig azonnal kifejezték az aggodalmukat, miszerint a játékos akár hosszabb távra is kidőlhetett, amely heteket, akár hónapokat is jelenthet.
A csapat holland vezetőedzője, Erik ten Hag is kifejezte az aggodalmát, aki szerint ennél rosszabb felkészülési mérkőzést el sem tudott volna képzelni.
Leny Yoro 59 millió euró fejében érkezett a csapathoz, akiért annak ellenére fizetett ennyit a csapata, hogy jövőre ingyen igazolhatóvá vált volna az átigazolási piacon.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…