A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Girona együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvették a Tottenham szélsőjét, Bryan Gilt.
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
Tovább erősítette keretét a Girona gárdája, amely ezúttal egy kölcsönszerződés keretében szerezte meg Bryan Gilt a 2024/2025-ös szezonra. A Tottenhamtől megszerzett játékos számára nem lesz ismeretlen a spanyol bajnokság, hiszen a londoni csapat még 2021 nyarán a Sevillától igazolta le a szélsőt, akinek azóta ez lesz a harmadik kölcsönadása, és mind a háromszor a La Ligába tért vissza. Gil ugyanis ezt megelőzően a 2022/23-as idény második felében a Valenciánál, míg az elmúlt szezonban januártól a Sevillánál játszott. A felek hivatalos közleményeikben nem számoltak be arról, hogy a kölcsönszerződés tartalmaz-e vásárlási opciót, de egyes hírek szerint az idény végén a Gironának lesz elővásárlási joga a 23 éves futballistára.
Bryan Gil az elmúlt három szezonban összesen 43 mérkőzésen lépett pályára a Tottenham színeiben, amelyeken 2 gólpasszt osztott ki. Szerződése 2026 nyaráig köti az angol csapathoz. Piaci értékét 14 millió euróra teszi a transfermarkt.
WELCOME BRYAN! 👋
👉 https://t.co/P390mQB8s2 pic.twitter.com/fH6RL1U4XF
— Girona FC (@GironaFC_Engl) July 29, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…