A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Hosszas előkészületeket követően az Arsenal bejelentette a Bologna fiatal védőjének szerződtetését…
(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)
Az Arsenal hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy hosszú távú megállapodást kötött a Bolognától érkező Riccardo Calafiorival. A kiszivárgott sajtóértesülések szerint az “ágyúsok” 50 millió euró körüli összeget fizettek az olasz válogatott védőért, amely összegből korábbi csapatai is részesülnek.
A 22 éves játékos az AS Roma utánpótlásában nevelkedett, és a “farkasok” színeiben mutatkozott be a felnőttek közt. A fővárosi csapatnál azonban 2022 után nem számítottak rá, előbb a Genoához kölcsönben, majd a svájci FC Baselhez végleg került. Calafiori egy szezon után visszatért Olaszországba, amikor tavaly nyáron leszerződött a Bolognához.
Az eredeti posztja szerint balhátvéd kezdetben kényszerűségből középhátvédet játszott, ahol annyira jól bevált, hogy az idény hátralévő részében jobbára ott szerepelt. Calafiori a kiváló védőmunkája mellett nagyszerű labdás játékkal támogatta a végül BL-indulást érő helyen végző Rossoblú támadójátékát.
A fiatal hátvéd kiváló teljesítménye révén az olasz válogatottba is meghívót kapott, közvetlenül az Európa-bajnokság előtt debütált a címeres mezben, a kontinenstornán pedig csapata mindhárom csoport meccsét végig játszotta. Calafiori bár Spanyolország ellen vétett egy szerencsétlen öngólt, valamennyi mérkőzésen kimagaslóan játszott, a horvátok elleni sorsdöntő találkozó hosszabbításában káprázatos gólpasszt adott a továbbjutást érő gól előtt.
“Riccardót azon stratégiánk részeként határoztuk meg, hogy olyan játékosokat szerződtessünk, akik megfelelnek a profilunknak és erősítik a keretünket. Fiatal, de mégis tapasztalt, magas színvonalat képviselő játékos. Biztosak vagyunk benne, hogy hamar be fog illeszkedni nálunk. A Serie A egyik legjobb játékosa volt az elmúlt szezonban, és ezen a nyáron az Eb-n Olaszország színeiben játszott. Mikel és az edzőink rendkívül izgatottak, hogy elkezdhetnek dolgozni vele, alig várjuk, hogy az Arsenal mezében láthassuk őt” – jegyezte meg az Arsenal sportigazgatója, Edu.
Making us stronger 💪
All the lowdown on our Riccardo Calafiori signing 👇
— Arsenal (@Arsenal) July 29, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…