Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Anglia: egy év után, újra klubot vált a holland válogatott támadó! – sajtóhír

Lapértesülések szerint Törökországba, a Trabzonspor együtteséhez tart Wout Weghorst, akiről a törökök már tárgyalnak a holland csatár játékjogát birtokló Burnley együttesével.

(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)

 

A 31 esztendős, csupa-szív támadó lényegében azóta, hogy 2022 januárjában a még az angol élvonalban szereplő Burnley játékosa lett, folyamatosan ‘úton van’, hiszen a 2022/23-as szezont egészét kölcsönben töltötte (előbb fél évig a török Besiktasnál, majd a Manchester United-nél – a szer.); az elmúlt idényre pedig a német élvonalbeli Hoffenheim játékosa lett.

A rendszeres holland válogatott kerettag Weghorst összesen 20 mérkőzést játszott a Burnley-ben, ahol még egy évig érvényes a szerződése. Nem meglepő tehát, hogy az angol másodosztályba kieső (Championship) klubnál készek lemondani végleg is a csatár játékjogáról, különösen annak fényében, hogy figyelembe véve azt a tényt, hogy az idei nyár az utolsó lehetőség arra, hogy némi pénzt is keressenek a korábban 17,5 millió euróért, a német Wolfsburgtól szerződtetett játékoson

A török és angol sportsajtóban megjelentek szerint Weghorst komoly kérőinek egyikévé előlépett a Trabzonspor együttese is, amely jelezte az angoloknak, hogy szerződtetné a Transfermarkt szerint 6 millió euróra taksált játékost.

A felek már a szerződés részleteiről egyeztetnek, így amennyiben sikerül közös nevezőre jutniuk, Weghorst visszatérhet abba a török bajnokságba, ahol a a Besiktas színeiben a már említett fél év alatt 16 meccsen 8 gólos és 4 gólpasszos, elismerésre méltó mutatóval zárt.