Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Már az előszezon elején lesérült a Manchester United sztárigazolása, a legfrissebb videók pedig közel sem adnak okot a bizakodásra az angol csapat számára…
(Photo by Joe Prior/Visionhaus via Getty Images)
Hatalmas balszerencse érte a Manchester United frissen igazolt francia védőjét az Arsenal elleni felkészülési mérkőzésen, hiszen Leny Yoro már a 33. percben sérülést szenvedett, amelyet követően a csapattársai úgy segítették le őt a pályáról.
Leny Yoro 59 millió euró fejében érkezett a csapathoz, akiért annak ellenére fizetett ennyit a csapata, hogy jövőre ingyen igazolhatóvá vált volna az átigazolási piacon, így különösen fájó lehet ez a Vörös Ördögök számára, amennyiben a fiatal francia valóban arra kényszerül, hogy az elkövetkezendő szezon nagy részét sérüléssel töltse.
A legfrissebb videók ráadásul közel sem adnak okot az örömre, Leny Yoro mankóval jár a csapat turnéján, amely arra enged következtetni, hogy a sérülés valóban olyan komoly, mint amitől a manchesteriek tartottak.
🔴🇫🇷 Leny Yoro, spotted on crutches and wearing a protective boot while he was with the squad.@rdeeb00 🎥pic.twitter.com/HoP4WEaPmE
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) July 31, 2024
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!