Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Az olasz sajtó információi szerint a támadósorát erősíteni akaró AC Milan az AS Roma létszámfeletti csatáráért is erőszítéseket tehet…
(Photo by Paul Kane/Getty Images)
A Tuttomercatoweb információi szerint az AC Milan együttese még a gárda csapatkapitánya, Davide Calabria játékjogát is hajlandó lenne bevonni abba az üzlet, amely keretein belül Tammy Abrahamet szeretné megszerezni az AS Romától.
A 26 éves szélső 2021-ig a Chelsea alkalmazásában szerepelt, de a londoniak rendre kölcsönadták őt, több kisebb csapatban is megbízható teljesített. Abraham a klubváltását követően valósággal újjászületett az Örök városban, az első szezonjában 53 mérkőzésen 27 gólt szerzett a “farkasok” színeiben, a következő két idényben viszont együttesen tíz gólra futotta erejéből. Abraham az előző szezonban gyakran bajlódott sérülésekkel, és kegyvesztetté vált Rómában.
Calabria a Rossoneri saját nevelésű játékosa, a 2014-2015-ös szezonbeli bemutatkozása óta már több mint 250 tétmérkőzést játszott a csapat színeiben. A 27 éves jobbhátvéd ugyan rendszeres játéklehetőséget kapott az együttesben, a teljesítményével nem mindig voltak elégedettek, és mivel a milánóiak közel állnak Emerson Royal megszerzéséhez, a rutinos játékos könnyen mozdíthatóvá válhat.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!