A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy leigazolták a Girona gólvágóját, Artem Dovbykot.
(Photo By Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images)
Hatodik nyári szerzeményét is bejelentette az AS Roma gárdája, akik ezúttal a csatárposzton erősítettek. A “Farkasok” ugyanis hivatalos csatornáikon közölték, hogy szerződtették a Gironától Artem Dovbykot. A fővárosi klub a transzfer megvalósulása érdekében 30,5 millió eurót fizetett a Gironának, ami különböző bónuszok teljesülése esetén további 5,5 millió euróval emelkedhet.
Dovbyk iránt több topcsapat is érdeklődött a nyár folyamán, hiszen az ukrán támadónak kiválóra sikeredett az előző szezonja a Gironában. A csatár a 2023/24-es kiírásban minden sorozatot figyelembe véve 39 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 24 gólig és 10 gólpasszig jutott, a La Ligában ráadásul 24 lőtt találatával a gólkirályi címet is bezsebelte. A “Farkasok” hivatalos közleményükben kihangsúlyozták, hogy ez az első alkalom, hogy egy másik bajnokság gólkirályát szerződtették.
Artem Dovbyk összességében az AS Roma hatodik nyári igazolása Matthew Ryan, Samuel Dahl, Angelino, Enzo Le Fée és Matías Soulé után. Új csapatában a 11-es számú mezt fogja viselni.
🤝 Benvenuto alla Roma, Artem Dovbyk! 🐺#ASRoma pic.twitter.com/5FfwrcgdIs
— AS Roma (@OfficialASRoma) August 2, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…