Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: visszatér korábbi csapatához a középpályás! – videóval

Minden arra utaló jel szerint rövidesen újra a Girona játékosa lesz Oriol Romeu, aki már el is hagyta az FC Barcelona amerikai felkészülési túráját, hogy hazautazzon Spanyolországba aláírni új szerződését.

 

Mint ismert, a Barca-nevelésű játékos még Xavi hívószavára tért vissza egy évvel ezelőtt a Barcához, éppen a Gironát elhagyva. A védekező középpályás elsősorban csereként kapott lehetőséget a mögöttünk hagyott idényben (37 tétmeccsen azért pályára léphetett – a szerk.), ugyanakkor Xavi távozásával, valamint Hansli Flick érkezésével ahogyan mondani szokás, “benne volt abban a bizonyos pakliban”, hogy Romeu távozik Barcelonából.

Egybehangzó hírek szerint a 32 esztendős játékos rövidesen újra a Girona játékosa lesz. Romeu – ahogyan az a fenti, a Barca hivatalos televíziója által készített felvételen is látszik – már elköszönt csapattársaitól és a Barca stábjától, majd útra kelt, hogy átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon régi-új csapatánál, ahová kölcsönbe érkezik a következő szezonra.

 

(Borítókép: Photo by Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)