Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Atalanta: súlyos sérülést szenvedett az olasz válogatott kulcsember!

A Real Madrid elleni, augusztus 14-ei Európai Szuperkupa döntőre készülő Atalanta együttese hivatalos közleményben tudatta, hogy a csapat sztárjának, Gianluca Scamaccának könnyen lehet, hogy az egész idénye véget ért egy balszerencsés mozdulatot követően.

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

 

A 25 esztendős csatár ugyanis csapata legutóbbi, vasárnapi Parma elleni felkészülési találkozóján szenvedett térdsérülést, amely után már sejteni lehetett, hogy nagyobb problémáról lehet szó, hiszen Scamacca nem tudta elhagyni a saját lábán a játékteret sem.

Az Atalanta hétfő délelőtti közleményéből kiderült, hogy az első bergamói szezonjában (2023 nyarán vették az angol West Ham United együttesétől – a szerk.) 44 tétmeccsen 19 gólt és 8 gólpasszt jegyző csatár bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag (ACL)!

A horrorsérülés következtében legalább 7-8 hónapos kihagyás vár Scamaccára, akit még a mai napon megműtenek Rómában. Hasonló sérüléseknél átlagosan 6-7 hónapos kihagyás jósolható, ugyanakkor fokozottan igaz, hogy a visszatérés a rehabilitáció függvénye, pontosabban az, hogy miképpen reagál majd a sérült testrész a rehabilitáció különböző szakaszaira.