Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Két vereséggel kezdte szereplését a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) az NB I-ből kieső Kisvárda együttese…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Kisvárda hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a csapat gyenge rajtja miatt az együttes vezetőedzője, Feczkó Tamás lemondott posztjáról.
A 46 éves tréner tavaly novemberben még az NB I-ben vette át a Kisvárda irányítását, melyet azonban képtelen volt benntartani az élvonalban. Feczkó az előző szezonban 23 bajnokin vezette a csapatot, amely ebből hét mérkőzést nyert meg három döntetlen és tíz vereség mellett, míg a Magyar Kupában két győzelem után egy vereséget regisztrálva az elődöntőig voltak versenyben.
A vezetőedző korábbi munkavállalásai során többek közt a Balmazújváros, az MTK Budapest, a Diósgyőri VTK és a Nyíregyháza-Spartacus csapatait irányította.
“Bárhol voltam eddig, a csapat és a klub érdekeit tartottam a legfontosabbnak, így most is. Azért szép sportág a labdarúgás, mert mindenki máshogy látja a játékhelyzeteket és a futballistákat, de ez teljesen természetes. Hogy a legeredményesebben tudjunk dolgozni, ezért nagyon sokat és sokszor érveltünk egymás között Révész Attila sportigazgatóval a nézeteinkről. Emberileg nagyon jól kijövünk egymással Attilával, hiszen közel húsz éve ismerjük egymást, de szakmailag túl sok kompromisszumot kellett kötnünk, amelyek hol jól sültek el, hol pedig nem. Köszönöm neki a bizalmat, százszázalékig biztos vagyok benne, hogy a bajnoki év végén a kitűzött célt eléri a csapat, és ezt meg is érdemli a klub minden alkalmazottja, mert mindenki ezért dolgozik” – indokolta meg döntését a leköszönő tréner.
“Nem ért váratlanul Feczkó Tamás lemondása. Az az igazság, hogy én sem voltam elégedett az eddigiekkel, úgy éreztem, több játékos is visszaélt a jóindulatával és a bizalmával, és mivel ennek az évnek a szereplése kockázatokkal jár, ezért elfogadtam a lemondását. Ugyanakkor nagyon jó embert ismertem meg a személyében, és a klubnál az utánpótlásnevelésben betöltött szerepét a későbbiekben is elláthatja. Ami pedig az utódlást illeti, ilyen gyorsan kívülről nem lehet megoldani, ezért az irányítást az eddigi stáb továbbviszi a felügyeletemmel mindaddig, míg a végső megoldást nem találjuk meg” – jelentette ki Révész Attila sportigazgató.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!