Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A szaúdi bajnokságba frissen feljutó együttes kifizette a játékos kivásárlási árát…
(Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)
A szaúdi Al-Qadisiya együttese kifizette a Boca Juniors középpályása, Equi Fernández szerződésében rögzített 20 millió dolláros kivásárlási árat és ötéves megállapodást kötött vele.
A 21 éves védekező középpályás 2021-ben néhány mérkőzésen már szóhoz jutott nevelőegyesületében, majd 2022-ben a szintén első osztályú Tigrénél töltött kölcsön alatt játszott többet. Tavaly visszatért a Bocához, azóta pedig Jorge Almirón fiatalokra épülő csapatának egyik nélkülözhetetlen szereplője volt. Fiatal kora ellenére a középpálya motorja lett minden sorozatot figyelembe véve 42 mérkőzésen jutott lehetőséghez 2023-ban. Összességében 67 meccsen játszott a Boca felnőtt csapatában.
Fernández 2019 óta állandó szereplője volt a különböző korosztályos argentin válogatottaknak, az U17-es korosztályban kontinensbajnokságon és világbajnokságon is szerepelt, a párizsi olimpiai keretnek is tagja volt.
Az elmúlt hónapokban több európai csapat is érdeklődött iránta, többek közt az Atlético Madrid, az AC Milan, a Benfica, a Brighton & Hove Albion, az FC Porto és a Liverpool gárdájával hozták őt hírbe. Ennek ellenére könnyen elképzelhető, hogy nem az öreg kontinensen, hanem a Közel-Kelet felé vette az irányt.
Equi Fernández se despidió de Boca con un emotivo video 🇸🇪
➡️El volante central seguirá su carrera en Al-Qadisiya de Arabia Saudita.
💬”¡Me crié, crecí, aprendí, debuté y jugué en el club de mis amores! Solo puedo agradecerles por este largo y lindo camino ¡Fui muy feliz como… pic.twitter.com/w9t9imY3EM
— El Gráfico (@elgraficoweb) August 5, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…