Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta Alfie Gilchristet a másodosztályú Sheffield Unitednek.
(Photo by Chris Lee – Chelsea FC/Chelsea FC via Getty Images)
Kölcsönben tölti a következő szezont a Chelsea fiatal játékosa, Alfie Gilchrist. A londoni klub ugyanis a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy a 20 éves játékos a Sheffield Unitednél fogja tölteni a 2024/2025-ös szezont. A védelem közepén és jobbhátvédként is számításba vehető Gilchrist az előző idényben került fel a Chelsea felnőttei közé, ahol összesen 17 mérkőzésen jutott szóhoz a 2023/2024-es kiírásban, ezeken pedig 1 gólt jegyzett.
A vezetőség végül úgy döntött, hogy Reece James és Malo Gusto mellett/mögött a több játéklehetőség és a folyamatos fejlődés reményében kölcsönadják Gilchristet, aki így a másodosztályban fog pallérozódni, majd ezt követően a szezon végén visszatér a londoni klubhoz. Alfie Gilchristet a szerződése 2026 nyaráig köti a szerződése a Chelseahez, piaci értékét pedig 5 millió euróra teszi a transfermarkt.
Chelsea defender Alfie Gilchrist has joined Sheffield United on a season-long loan.
— Chelsea FC (@ChelseaFC) August 7, 2024
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…