Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A várakozásoknak megfelelően az Inter tehetséges játékosa Franciaországban folytatja pályafutását…
(Photo by Pablo Morano/BSR Agency/Getty Images)
Az Olympique Marseille megerősítette, hogy megszerezte az Inter fiatal argentin támadója, Valentín Carboni játékjogát, akit vételi opcióval vettek kölcsön, a milánóiaknak azonban visszavásárlási opciójuk lesz a játékosra.
A 19 éves támadó középpályás Buenos Airesben született, de mivel édesapja Olaszországban játszott, ezért Cataniában nőtt fel, majd 2020 óta a milánói klub utánpótlásában pallérozódott. Carboni az Inter színeiben mutatkozott be a felnőttek közt, de nem sok lehetőséghez jutott, azonban az előző idényben a Monzánál töltött kölcsönben rendszeres játéklehetőséget kapott és meggyőző formában teljesített.
A tehetséges játékos 31 bajnokin két gólt szerzett a Brianzoli színeiben a 2023-2024-es kiírásban, kiváló teljesítményével az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni figyelmét is felkeltette. Carboni tagja lehetett az idei Copa Américán diadalmaskodó nemzeti együttesnek.
Az előző szezonban csak a nyolcadik helyen végző OM irányítását Roberto De Zerbi vette át a nyáron, aki előszeretettel fogadna erősítéseket a Serie A-ból csapatához.
A kiszivárgott híresztelések szerint a Marseille 1 millió eurót fizet a kölcsönért, további 36 millió euróért vásárolhatja meg végleg Carbonit, a milánóiaknak pedig 40 millió eurós visszavásárlási opciójuk lesz.
📂 Mercato_2425
👤 𝐕𝐚𝐥𝐞𝐧𝐭𝐢𝐧 𝐂𝐚𝐫𝐛𝐨𝐧𝐢 🇦🇷
📸 Notre-Dame de la Garde
🗓️ 07/08/24
🔵⚪️ #CarboniEstOlympien pic.twitter.com/ss2pCjh0mb— Olympique de Marseille (@OM_Officiel) August 7, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…