Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: egy szezon után máris távozik a Liverpool korábbi játékosa! – hivatalos

A német Bundesliga rajtjára készülő Werder Bremen együttese bejelentette, hogy közös megegyezéssel úgy döntöttek a csapat középpályásává, a korábbi Liverpool-játékos Naby Keitával, hogy elválnak útjaik (…)

(Photo by Max Ellerbrake – firo sportphoto/Getty Images)

 

(…) A bérmaiak közleményéből kiderül, hogy a guineai válogatott játékos azok után, hogy a párizsi olimpiai tornán való szereplést követően visszatért a Werderhez, nem csatlakozik a kerethez, külön edzéseket végez, amíg nem talál új csapatot magának.

A 2023 nyarán szabadon igazolható játékosként Németországba szerződő Keita amilyen nagy reményekkel érkezett a Werder Bremenhez, olyan csalódást keltően távozhat most: hogy mást ne mondjunk a Transfermarkt adatbankja szerint 113 napot hagyott ki különböző sérülések miatt, így mindössze 5 (!) tétmérkőzésen lépett pályára; ráadásul ‘mindig történt körülötte valami’: például az az elhíresült eset, hogy áprilisban egy Bayer Leverkusen elleni bajnokit megelőzően nem szállt fel a csapatbuszra, inkább hazament, hiszen nem érezte biztosítottak, hogy kezdőként kap majd lehetőséget – A brémaiak el is tiltották az idény hátralévő részére.

Naby Keita szerződése 2026 nyaráig szólna a Werdernél, piaci értékét 2 millió euróra taksálják (forrás: Transfermarkt).