Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékossors: megtalálta új csapatát David de Gea! – sajtóhír

Mint ismert, a Manchester United korábbi ikonja 2023 nyarán, szerződése lejártával távozott az Old Traffordról, azóta gőzerővel kereste új klubját. Korábban leginkább egy spanyolországi visszatérésről, vagy szaúdi szerződésről lehetett hallani, ehhez képest komoly fordulat állt be az ügyben.

(Photo by Naomi Baker/Getty Images)

 

Olaszországi sajtóbeszámolók, így például a transzfer-guru Fabrizio Romano is állítja, hogy a 33 esztendős, korábbi Atlético Madrid-nevelésű hálóőr – akit egyébként pár napja még a szintén olasz Genoa együttesével boronáltak össze – megegyezett a közös folytatást illetően a Fiorentina együttesével.

Romano szerint a kapus és a firenzeiek között a szóbeli egyesség megköttetett, a felek már az utolsó részleteit, így például az anyagiakról egyeztetnek, egy 1+1 éves szerződés kapcsán.

A hírek szerint a következő napokban, de akár órákban is De Gea megérkezhet Firenzébe, hogy átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, majd munkába álljon új állomáshelyén, ahol a Fiorentinát 2019 nyara óta erősítő, tapasztalt Pietro Terraciano-val kell megvívnia az első számú kapus posztjáért.