Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Wolverhampton! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított vezetőedzőjével, Gary O’Neillel.

(Photo by Matthew Lewis/Getty Images)

A Wolves gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodniuk vezetőedzőjükkel, Gary O’Neillel a közös folytatást illetően. A 41 éves szakember az előző szezont megelőzően Julen Lopetegui távozása után kapta meg a lehetőséget a csapatnál, amivel élni is tudott. O’Neil ugyanis első szezonjában simán az élvonalban tartotta a csapatot, amellyel végül a 14. helyen végzett 46 szerzett ponttal, valamint az FA-Kupában is a legjobb nyolcig jutottak. A vezetőség végül úgy döntött, hogy szeretnék hosszabb távra magukhoz láncolni a szakembert, aki stábjával együtt a mai napon egészen 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá. A hivatalos bejelentést követően a klub elnöke, Jeff Shi az alábbiakat mondta:

Úgy gondolom, hogy a klub rendelkezik egy pozitív jövőképpel, amire lehet építeni. Egy új ciklus kezdődött meg a csapatnál az elmúlt időszakban, aminek a célja, hogy jobb eredményeket érjünk el. Ennek az építkezésnek az egyik, ha nem a legfontosabb eleme Gary O’Neil, ezért nagyon örülünk, hogy hosszú távon számíthatunk rá.

Gary O’Neil a Wolves kispadján eddig 45 mérkőzésen ült, mérlege pedig 17 győzelem, 8 döntetlen és 20 vereség a csapattal.