Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: az Atlético Madrid távozó kulcsembere is érkezhet! – sajtóhír

A legújabb sajtóbeszámolók szerint a nyári átigazolási hajrában a csapat megerősítését még folytatni kívánó Manchester United együttesénél felmerült Mario Hermoso szerződtetésének a lehetősége is.

(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)

 

Mint ismert, a 29 esztendős középhátvédként, valamint a balhátvédként is bevethető játékos jelenleg szabadon igazolható futballista, miután nem kívánta meghosszabbítani június 30-ával lejáró szerződését azzal az Atlético Madriddal, ahol alapemberként futballozott 2019-es érkezése óta.

A számára legmegfelelőbb ajánlatra valamint lehetőségre váró Hermosot korábban hívta már Unai Emery és az Aston Villa is, ám konkrét tárgyalásokig nem jutottak a felek. Utóbbi esetében elképzelhető, hogy az MU-val már más lesz a helyzet, miután a “vörös ördögöknek” az új igazolás, Leny Yoro sérülése miatt nagy szüksége lenne egy új játékosra a védelemben – Ráadásul Hermoso szerződtetése mellett szólhat az, amit már fentebb is említettünk: a védelem több posztján is állandó jó teljesítményre képes.

Spanyol és angol források egyaránt állítják, hogy az MU már érdeklődött is a játékos képviselőinél, akik jelezték az angoloknak, hogy Hermoso nyitott lehet a folytatása egy 3 éves szerződés és az azzal járó évi 6 millió euró bruttó fizetés ellenében.