A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
A pénteki és a szombati napon rendezték meg a végső helyosztókat a párizsi olimpiai játékok női labdarúgó-tornáján…
(Photo By Oscar J Barroso/Europa Press via Getty Images)
Az ötkarikás játékok női labdarúgó-tornájának döntőjében az Egyesült Államok 1-0-ra legyőzte Brazíliát, így hatodik alkalommal hódította el az olimpiai bajnoki címet. Az első félidőben mindkét csapat előtt adódtak kisebb lehetőségek, de egyik sem tudott eredményes lenni. A szünet után alig több mint tíz perc telt el, és az amerikaiak vezetéshez jutottak, amikor Albert indításából Mallory Swanson vette be ziccerből Lorena kapuját. A hátrányba kerülést követően a brazilok rögtön hármat cseréltek, pályára lépett többek közt az utolsó válogatott-meccsét játszó Marta is. A brazilok azonban hiába igyekeztek, képtelenek voltak betalálni, Emma Hayes együttese a lefújásig megőrizte minimális előnyét és megkaparintotta az aranyérmet.
Brazília – Egyesült Államok 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Swanson (57.)
A harmadik helyért zajló mérkőzésen kisebb meglepetésre Németország 1-0-ra diadalmaskodott a világbajnok Spanyolország ellen. A gól nélküli első játékrész során a németek bizonyultak aktívabbnak, de ők sem tudtak megszerezni a vezetést. A második etap derekánál viszont tizenegyeshez jutottak, melyet Giulia Gwinn váltott gólra. A hátrányba kerülő hispánok a folytatásban egyre aktívabban futballoztak, de kevés egyenlítési lehetőséget alakítottak ki. A ráadásban viszont óriási sansz adódott előttük az egyenlítésre, ám Putellas a 99. percben büntetőt hibázott, így a németek győztek 1-0 arányban.
Spanyolország – Németország 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Gwinn (65. – büntetőből)
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…