Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: visszatérhet a ligába a Newcastle United kiválósága! – sajtóhír

Azok után, hogy az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában szereplő Charlotte FC nemrég sokakat meglepve bejelentette, hogy ‘hazahívta’ az amerikai válogatott és a Fulham korszakos hátvédjét, Tim Ream-et, legújabban a klub Miguel Almiront szemelte ki.

(Photo by David Jensen/Getty Images)

 

A Newcastle Unitednél 2019 óta futballozó, már 30 esztendős szélső kapcsán talán kevesen emlékszünk már, hogy bizony futballozott már az MLS-ben: mégpedig 2017 január elseje és 2019 január 31-e között, az Atlanta United együttesénél.

Az 58-szoros paraguayi válogatott játékost most visszacsábítaná a Charlotte FC az USA-ba, ennek érdekében a klub képviselői Fabrizio Romano beszámolója szerint is Angliába utaztak, hogy tárgyaljanak a Newcastle United együttesével.
Romano szerint a felek Londonban ültek tárgyalóasztalhoz, a hivatalos találkozón az amerikaiak jelezték, hogy megszereznék Almiront, akinek a 20 millió euróra becsült piaci értéke (forrás: Transfermarkt), valamint még két évig érvényes angliai szerződése – na és persze az MLS fizetési szabályozásai – egyaránt nehézséget okozhatnak a továbbiakban.

Utóbbi kapcsán sok mindent elmond a Charlotte FC anyagi lehetőségeiről, hogy a klub rekordigazolása, az izraeli Liel Abada játékjogáért egy éve 8 millió eurót fizettek a skót Celtic együttesének…

Az MLS-klubnak még két napja van véghez vinnie a transzfert, az amerikai piac zárása előtt. Itt érdemes viszont kiemelni a klub ambícióit, ugyanis még, hogy ha Almironról le is marad(na) a Charlotte, szinte bizonyos, hogy a Feyenoord együttesétől megszerzik az USA-ba már orvosi vizsgálatokra is elutazó Calvin Stengs-t.