37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
A labdarúgó Konferencialiga 3. selejtezőkörében a Fehérvár az Omonia Nicosia ellen próbálta meg kiharcolni a továbbjutást úgy, hogy az első mérkőzést 1:0-ra a ciprusi együttes nyerte meg.
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
Már az első negyedórában könnyedén eldönthette volna a párharcot az Omonia, ha nincsenek Tóth Balázs bravúrjai. A magyar kapusnak először Khammas szabadrúgását, majd Erakovic távoli tekerését kellett bravúrral védenie, majd Simic fejesét tudta hatástalanítani. A 14. percben aztán egy szöglet után Maric tudott fejelni, a próbálkozása azonban a jobb kapufán csattant. Az első veszélyes fehérvári lehetőségre a félidő közepéig kellett várni, amikor Bedi 25 méteres lövése kevéssel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A vendégek aztán a 28. percben megszerezték a vezetést. Gyors, egyérintős játék végén Simic kapott labdát a tizenhatos szélén, a centerezését pedig Semedonak három méterről csak a hálóba kellett passzolnia, 0-1! A játékérész utolsó 15 percében két fejessel tudott veszélyeztetni a hazai gárda, míg a vendégek jobb oldali támadásai rendre nagy veszélyt hordoztak magukban, de a szünetig újabb gól már nem született.
A második játékrészre három változtatással futott ki a Fehérvár, és Pető Tamás csapata igyekezett is némileg támadóbb felfogásban futballozni. Az 53. percben Milicevic balról érkező beadása után Bedi fejjel tudott veszélyeztetni, de a fejese kevéssel a léc felett szállt el. Ezen kívül viszont nagyon sokáig nem tudott veszélyeztetni a Fehérvár. A vendégek teljesen átadták a kezdeményezés lehetőségét a Fehérvárnak, de a hazaiak nem igazán tudtak mit kezdeni a ciprusi védekezéssel. A 72. percben egy nagy bedobást Serafimov tudott megcsúsztatni, ami után Stefanelli lőtt kapura, de Fabiano védeni tudott. A véghajrában is becsülettel ment előre a Fehérvár a gólszerzés érdekében, de nagy veszélyt nem tudtak jelenteni Fabiano kapujára. A 90. percben Tóthtól volt szükség egy újabb nagy védésre, aki Charalampous 20 méterről leadott lövését tolta ki a bal alsóból. A 93. percben ismét Charalampous próbálkozott távolról, ezt a lövését Tóth a kapu fölé tolta a léc alá tartó labdát. A ráadás utolsó percében aztán már Tóth is tehetetlen volt. A magyar hálóőr ismét nagy bravúrral védett egy Charalampous lövést, a felpattanó labdát viszont Kakkouli tudta a kapu torkából a hálóba pofozni, beállítva ezzel a 2:0-s végeredményt, ami azt jelenti, hogy összesítésben 3:0-s eredménnyel jutott tovább az Omonia!
Fehérvár FC – Omonia Nicosia (ciprusi) 0-2 (0-1) Össz.: 0-3
Helyszín: Sóstói Stadion Vezette: J. Kehlet
Gólszerzők: ill. Semedo (28.), Kakkouli (90+5.)
Sárga lapok: Serafimov (72.) ill. Semedo (28.)
Kiállítás: –ill.-
Fehérvár FC: Tóth – Milicevic, Spandler, Serafimov, Melnyk (Huszti 46.) – Pető (Babos 46.), Csongvai, Bedi, Katona (Kovács M. 75.)., Holender (Kovács P. 46.), Christensen (Stefanelli 57.) Vezetőedző: Pető Tamás
Omonia Nicosia: Fabiano – Khammas, Panagiotou, Coulibaly, Dionkou – Erakovic (Kousoulos 82.), Maric – Semedo (Atzili 82.), Saidou (Charalampous 46.), Simic – Stepinski (Kakkouli 90+1.) Vezetőedző: Valdas Dambrauskas
A mérkőzés összefoglalója:
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…